„Nem azért várom el a produkcióktól az eredetiséget, mert nem tisztelem az előadóművészetet. Szó sincs róla, hogy ne látnám és ne érteném, mennyi munka és tehetség van egy olyan produkció mögött, melynek során egy fellépő majdnem olyan jól elénekel egy dalt, mint az eredeti előadó. És ha nem lenne mögöttünk hat-hét olyan év, amikor a kereskedelmi televíziózás éves szinten legyárt (majd eldob) hat-hét gyémánttorkú idolt, akkor talán meg is fontolnék néhány elismerő szót egy-egy ilyen produkció esetén. Ha azonban komolyan gondoljuk, hogy egy nap majd valódi csillag születését akarjuk látni, ha komolyan az a célunk, hogy valami igazán értékesnek és egyedinek teremtsünk teret a magyar kultúrában, akkor azt kell mondani, hogy ez ma már nem elég. Néhány hónapnyi reflektorfény és aztán a zuhanás.
Nem azt állítom, hogy ezek az emberek rossz énekesek vagy rossz előadók lennének. Azt állítom, hogy belőlük nem lesznek csillagok. Maximum műholdak, akik néhány hónap után becsapódnak a sztratoszférába, hogy a következőnek is legyen hely.
Talán a legjobb, ami velük történhet, ha fognak egy golyóstollat, írnak pár strófát, és keresnek egy tehetséges figurát, aki zenét szerez nekik. Ha megpróbálnak többek lenni, mint egy Hang.
Az egyik ok, amiért elvállaltam a zsűrizést, éppen az volt, hogy valamilyen módon próbáljak lehetőséget teremteni az autonóm előadóművészeknek. Ma a tehetségkutatók világa a legdemokratikusabb forma, ahol valaki reklámhoz, reflektorfényhez, ismertséghez juthat. Ennek alternatívája az a szórakoztatóipari gépezet, ami műanyag szemetet tol az arcunkba hétről-hétre, műanyag zenével és műanyag sztárokkal. A Viva TV koncepciójába soha nem férne bele semmi, ami egyedi és új, mert akik a mai könnyűzenét formálják, rossz ízlésű emberek, akik kizárólag a nyugati trendek ostoba és szolgai másolásához értenek, továbbá kizárólag ebben érdekeltek. Íme a magyar Justin Bieber.”