„Normális jövőképet adhat az a tudat is, hogy 2012-ben már tényleg nincs akadálya jó magyar-magyar programok, képzések, találkozók szervezésének. Eredmény, hogy 1993 óta először készülődik magyar cserkészek körében közös vezetőképzés 6 külön cserkészszövetség kiképzőivel és 5 szövetség jelöltjeivel. Hogy összesen száznál több érettségiző korú kárpátaljai és erdélyi fiatalnak tarthatnak tréningeket budapesti szervezők a Calasanctius Training Program keretében. Hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő alatt – legalábbis információim szerint – szép sikerekkel működik az Apáczai Közalapítvány HATÁRTALANUL című programja, melynek célja szakképző iskolák együttműködése és tanulmányi kirándulások szervezése.
Minden magyar embernek természetes vágya lehet, hogy lehetőség szerint unokájának, dédunokájának is megadasson a kulturált berúgás lehetősége gyergyószentmiklósi székelyek körében, esetleg egy kiadós újvidéki burekezés, helyi magyar barátok vendégségében. Közben viszont nem szabad elfelejteni, hogy a XXI. század mobilitási lehetőségei mellett már senki sem azért marad a szülőföldjén, mert mondjuk Sziva Balázs azt szépen kéri tőle; lehetőség, élhető szülőföld szükséges, ebben pedig – sokszor a helyi viszonyokat és állami motivációkat elnézve: jobb híján – komoly szerepe van az anyaországnak is. Teendővel tele van a padlás. Nincs magyar egyetemi kollégium Brassóban, Temesváron, Pozsonyban. Megoldást kell találni a szórványban élő családok gyermekeinek óvodáztatására (például a támogatási rendszerek összevonásával). Van még mit javítani a Csallóköz internetlefedettségén is. És még sorolhatnánk.”