„A kóstoló alatt ismét megállapítottam, hogy Tokajnak helye van a világ élvonalában, mind a késői szüret, mind az aszú méltó »vetélytársai« a többi édes bornak. Nincs miért szégyenkeznünk, sőt… Olyan jó lenne, ha végre megértenénk és büszkén vállalni tudnánk, hogy a Tokaji bornak nincsen párja a világon! Ez nem marketingduma!!!
A panel feszegetett egy – évtizedek óta – aktuális kérdést is: Mit lehetne azért tenni, hogy az édes borok fogyasztása növekedjen? A tendencia világszerte érvényes: csökken a nemes édes borok eladása. A borkedvelők inkább a könnyű szárazak felé fordultak. Inkább isznak chardonnay-t, sauvignon blanc-t, mint aszút. Mi ennek az oka és mit lehet ellene tenni? Izabella szépen megfogalmazta, mi az alapvető probléma: a világ nem mindig ismeri fel és díjazza a kiemelkedő teljesítményeket. Végül is Mozart is szegénységben halt meg – és ez a megállapítás Bécsben különösen helyénvalónak tűnt.
Ehhez annyit tennék hozzá, ami szintén közhely-szerű, de igaz: mostani, globalizált és rohanó világunkban az emberek egyszerűen érthető dolgokat keresnek. Olyan borokat választanak, amelyek elég jók és nem kell melléjük magyarázat. Ez a tömegtermelésnek kedvez és azoknak a borászatoknak, akik ezt a tömegízlést ki tudják szolgálni. De a nemes édes borok nem az átlagnak szólnak. Egy szűk, de értő közönségnek kell eljuttatni az üzeneteket és ez nem egyszerű munka. Lépésről lépésre kell haladni. A Tokaji aszú soha nem lesz tömegcikk, de el kéne érni, hogy egy szűk réteg számára, aki akar és tud is érte fizetni, divatcikk legyen. Divatos legyen például egy londoni Michlen csillagos étteremben meginni egy pohárkával vacsora után…”