Sorok a Reménység Fesztiválhoz

„Reális dolog az napjainkban, hogy több ezren meginduljanak a nézőtérről, és megvallva bűneiket, új életet kérjenek Istentől? Cseppet sem. Ezekben a napokban, június első hétvégéjén mégis több tízezer ember találkozott szerte a Kárpát-medencéből, hogy dicsérjék Istent és hallgassák Franklin Graham megtérésre hívó beszédeit. Sokan szkeptikusan álltak a fesztiválhoz: jöhet valami jó Amerikából? Nem veszélyes ez a nagy olvasztótégely, ahol római katolikusoktól az ismeretlen nevű neoprotestáns kisgyülekezetekig mindenki itt van? Tömegpszichózis ez, nem megtérés? Egy ördögi, új világrend gonoszai megtévesztik az embereket?

Meghallgattam Franklin Grahamet. Nemcsak azért, mert újságíróként engem delegált az egyházam – érdekelt is. Csodálatos dolgokat hallottam az 1989-es Billy Graham-evangélizációról, de szkeptikus is voltam. Én sem hiszek feltétlenül Amerikában – de itt nem is Amerikáról volt szó, hanem az Egyház Uráról, Jézus Krisztusról, és a bűnös emberekről, akikért ő eljött ebbe a világba. Franklin Graham szavaiban, akárhogy kerestem, egy deka tévtanítás nem volt. Akármit is mondott, Jézusra és az ő bocsánatára mutatott.

Nyíltan beszélt olyan bűnökről, gyilkosságokról is, mint az abortusz. Kevesen vannak ma Magyarországon, akik ezt egy csarnok színpadáról ki merik mondani – hát még azt, hogy Isten ezt is megbocsátja annak, aki töredelmesen megbánja tettét őelőtte! De felejtsük el az igehirdető szavait – az az elfogadás és bizalom, ami az itteni munkatársakat összefűzi, legyenek bármilyen felekezet tagjai, számomra egyértelmű bizonyíték. A Reménység Fesztiválon Isten egységet teremtő ereje van jelen, és munkálkodik folyamatosan.

»Itt a mennyország egy falatja van – milyen csoda lehet az, ha már itt ilyen érzések kavarognak az emberben!« – fogalmazta Boros Lajos, aki tizenkilenc éve börtönben van, de tizennyolc éve megtért keresztyén. Ezen a színpadon egy mezei börtönlakó együtt áll egy sztárprédikátorral – ahogy majd, hitem szerint, az Isten színe előtt is együtt állnak majd.

Több ezer ember ment ki minden nap a megtérésre hívó imára. Ér-e ez bármit? Nem mondhatok mást, mint igent. Én is egy utcai evangélizáción tértem meg – ott törte át a földet az a kikelt mag, amelyet születésem óta vetett el bennem családom, gyülekezetem, iskolám. De kellett ez az impulzus az induláshoz. A Reménység Fesztivál is indítani akar – és útitársakat kínálni az útra a dicsőséges Isten felé, aki előtt nem lesz többé pünkösdi és katolikus, golgotás és református. Ott mindenki az övé lesz, akár felemelt, akár összekulcsolt kézzel imádják is az élő Istent. Ezért az egységért hálás leszek az Istennek, akárki akármit is mondjon a fesztiválról.”