Vattacukor

„Mivel a bejegyzéseim nagy része súlyos politikai kérdéseket feszeget, engedjétek meg, hogy most egy kicsit magánember legyek.

Ma délután a feleségemmel és a kisfiunkkal elmentünk a Hajógyári-szigetre sétálni, kihasználni a jó időt. A játszótéren összefutottunk Benedek óvodás pajtásával, Ákossal és szüleivel. Több órás eszeveszett csúszdázás kezdődött. A nagy fáradtságra pedig a tér sarkában áruló bácsitól epres ízesítésű vattacukrot kaptak a srácok. A cukros édességet úgy falták be, mintha még sohasem ettek volna, az olvadó cukor és az epres színezék pedig beborította az egész arcukat. Úgy néztek ki, mint az oroszlánok, amikor felfalnak egy gnút és csupa vér az arcuk.

Közben azon gondolkodtam, hogy én gyerekkoromban sem szerettem a vattacukrot, sőt, kifejezetten rühelltem. Itt az idő, hogy eldöntsem végre: Én voltam különc kisgyerek, vagy volt még rajtam kívül, akit taszított ez a ragadós, hurkapálcikára görgetett, cukros vatta, amely sem ízében, sem állagában, sem küllemében nem kifejezetten bizalomgerjesztő? Itt az idő, hogy a vattacukor-pártiak és a vattacukor-ellenesek elmondják őszintén a véleményüket!”