Luca, a fényhozó, akit egyszerre dicsőítenek és félnek
Ki volt ez a vértanú, Szent Luca, akit egyesek félnek, míg mások dicsőítenek? Ennek jártunk utána!
Hihetetlen bátorság volt benne. Az ostrom közepette, bombatölcsérek között úgy járt-kelt a városban, mintha béke lenne. Benne az is volt. Visszaemlékezők kiemelik, mennyire boldog és békés volt ’44 karácsonyán.
„Slachta Margit és a Társaság már a harmincas évek elejétől kezdve küzdött az újpogányság, a náci ideológia ellen. A háború kitörése után vállalták az embermentő munkát is, a veszélyekkel nem törődtek. Ebben Sára is részt vett az első perctől fogva. Nevét 1942-ben a náci ideológia elleni tiltakozás jegyében Schalkházról Salkaházira magyarosította (akkor, amikor éppen a nevek visszanémetesítése volt a divat). 1943 szeptemberében elöljáróinak engedélyével életfelajánlást tesz »azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be«. Ez azt jelenti, hogy hajlandó meghalni értük.
Közben voltak kevésbé veszélyes megbízásai is. 1941-től a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője. Otthonokat alapítanak, felépítik a Munkásnő Főiskolát, lelki napokat tartanak.
Sára életének jelképes napja 1944. március 19. A német megszállás napján mutatják ugyanis be egy ünnepség keretében az előző évben szentté avatott Árpád-házi Margitról írt misztériumjátékát, majd az előadás végén a hatóság a gyűlést berekeszti.
Az embermentő munka folytatódott. Hamis papírok gyártása, menekültek befogadása, mindennapos játék az életveszéllyel. Sára a Társaság Bokréta utcai munkásnőotthona vezetőjeként is kivette részét ebből. A társaság 1000 ember életét mentette meg, ebből 100 közvetlenül Sárához köthető.
Hihetetlen bátorság volt benne. Az ostrom közepette, bombatölcsérek között úgy járt-kelt a városban, mintha béke lenne. Benne az is volt. Visszaemlékezők kiemelik, mennyire boldog és békés volt ’44 karácsonyán.
December 27-én nyilasok vették körül a munkásotthont, zsidókat kerestek. Sára éppen nem volt a házban, mire hazaért, négy embert és egy hitoktatónőt lefogtak. Sára próbált tenni értük, végül őt is elvitték. Aznap este a Szabadság-híd közelében a hat embert a Dunába lőtték. Előtte meztelenre kellett vetkőzniük. Sára, mielőtt eldördültek a lövések, a gyilkosok felé fordult, letérdelt és keresztet vetett. Életáldozata beteljesedett. A szociális testvérek közül ő volt az egyetlen, aki a háború során meghalt.”