Túl nagy a béke?

„A magyar cigányságnak a nem polgárosodott (sajnos döntő) része ugyanis húsz vagy ki tudja, hány éve mást sem tesz, mint tartja a markát és követel. Az a kétmillió többségi pedig, aki értékelhető mennyiségű adót fizet be a közösbe, enerváltan a zsebébe nyúl, hogy olyan emberek népes családját tartsa el, esetenként havi több százezer forintnyi segéllyel, akik arra sem képesek, hogy iskolába küldjék a gyereküket, vagy megértessék vele, hogy tizenkét évesen teherbe esni nem a leányálmok netovábbja.

Habár a kormány messze nem használ olyan radikális retorikát, mint Szepessy Zsolt, azért szép csendben véget vet ennek a kártékony folyamatnak. Elsőként az iskolába, óvodába járatáshoz kötötte a segélyek kifizetését, amelyeket nemsokára csak állami élelmiszer-utalványban lehet majd megtenni. (Milyen felháborító, a félkarú nem fogadja el, és még fekete címkés cseresznyét sem lehet kapni érte…) (...)

Mondhatnak akármit a vadliberálisok és a már Zámolyban is csúfosan levitézlett jogvédők, de amit a Fidesz–KDNP romafronton tesz, az találkozik az ország nagy többségének igazságérzetével. És bár elhiszem, hogy nehéz most azoknak, akiktől hosszú ideig csak egy voksot vártak az ingyenélésért cserébe négyévente a (lánc)szavazáson, előbb-utóbb ők is ráébrednek: jól jártak. Hiszen végre valódi esélyt és motivációt kapnak, hogy kitörjenek a lumpensorból.”