Kádár zsírját nyögi a magyar

„Az ország rendszerváltás utáni véleményformálói közül nagyon sokan egész jól ki tudtak jönni a Kádár-diktatúra második vonalával 1989 után. Így a régi világ képviselői és a magukkal hozott reflexek tovább éltek az új rendszerben is, sok esetben megnehezítve annak sikerességét. (E probléma részletes kifejtését lásd A Féltudású magyar elit című cikkben.)

Nem volt társadalmi igény Magyarországon radikális elitváltásra. Több más posztkommunista országban a közigazgatás, a felsőoktatás vagy a média területén sokkal komolyabb tisztogatást hozott a rendszerváltás.

Fontos és sokat emlegetett körülmény, hogy húsz évvel Kádár hatalomra jutása után sikeres volt az ország konszolidációja. Jelentős fokmérője minden rezsim sikerének, hogy egy generáció felnőtté válása alatt mennyire képes egy rendszer a kezdeti állapotához képest egyértelműen nagyobb biztonságot és kényelmet nyújtani. A rendszerváltás utáni 20 év nem hozott Kádáréhoz hasonló konszolidációt. 1991-ben még a magyarok 74 százaléka üdvözölte a többpártrendszert, 2009-ben már csak 56 százalék mondta azt, hogy örül neki. A konszolidáció elmaradása pedig megszépíti az előző kor egyre homályosabb emlékét. A Kádár-nosztalgia, egy diktatúra nosztalgiája viszont rontja a demokrácia sikerének esélyét.

A Kádár-korszak sikere árnyékot vet a magyar demokráciára. Hiába volt az előző rendszer gazdasága fenntarthatatlan, és hatalmi módszereiben erkölcstelen, ha kiszámíthatósága és a környékbeli országokéhoz képest relatív kényelmessége utólag sokak számára erősen felértékelte. A magyar demokrácia sikerének egyik akadálya Kádár sikere. Az elmúlt 20 évben ezen nem tudtunk túllépni.”