Felhívás

„Kedves barátaim, testvérbátyáim és nővéreim, akik a hatvanas éveket csináltátok! Akikre úgy felnéztem! Akik miatt vagyok most az, aki vagyok. Ugye, emlékeztek még arra az időszakra? Öt-tíz évvel voltatok idősebbek nálam, és azt mondtátok, apáitok megbuktak a vizsgán. Két olyan világháborút hoztak össze, amiből egy is sok lett volna. Ti másképp akartok élni. Elővettétek a virág-szimbólumot, és az atombéke jelvényt, zenéltetek és filozófiát alkottatok. A szeretetet hirdettétek, az egyenlőséget, az egymás iránti megértést, a vallások közös gondolatait hangsúlyoztátok. Mind a mai napig mindannyian tudjátok, micsoda nagyszerű szelek fújtak a hatvanas években. Nem maguktól. Ti fújtátok ezeket. Figyeljetek ide! Még nem vagytok öregek. Ötvennyolc és hatvannyolc között lehettek. Még nem mondhatjátok, hogy nektek már befellegzett. Még van egy dobásotok. Csináljátok meg még egyszer. Csak rajtatok múlik. Jónéhányan talán már olyan pozícióban vagytok, ahol komoly befolyást lehet gyakorolni a dolgok menetére. Emlékezzetek, és rájöttök, pontosan tudjátok, mit kell csinálni. Még sokan vagytok. Forgassátok meg még egyszer a világot, ezt a világot, amelyben ismét felbukkant a sok ronda jelenség, amely annyi keserűséget hozott a XX. Századra. Ne nézzétek tétlenül! És mi, akik akkoriban még óvodások, vagy kisiskolások voltunk, lelkesen állunk most mellétek, büszkén arra, hogy olyanokkal foghatunk össze, mint amilyenek ti vagytok. Amilyenek ti voltatok, és amilyenek legyetek újra! A hatvanas évek legendásak voltak. Most tegyük a tízes éveket legendássá! Vagy legalább próbáljuk meg. Ebbe a vállalkozásba még belebukni is szép, sikerre vinni pedig több, mint szép lenne: életbevágóan fontos.”