A rend és a szabadság pártján

2012. május 16. 11:52

Kereszténységgel érvelő politikusaink gond nélkül keverednek a különböző ősmagyarnak vélt újpogány szerzetekkel.

2012. május 16. 11:52
Bérces Ádám
Regnum!

„Monarchistaként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közösségünk vallási szempontból többnyire egységesnek mondható (keresztény). Az úgynevezett »jobboldal« vagy akár a »szélsőjobb« már korábbi írásomban tárgyalt ideológiai zavarainak egyik forrását a vallási szempontból való következetlenségben is látom. Ennek velejárója az, hogy maga a keresztény, mint szó mostanság bár gyakran előfordul a politikai kommunikációban (csak úgy, mint Európa vagy Magyarország keresztény voltával való érvelés), azonban egy hívő ember számára gyakran valóban kellemes szavak mögött általában sajnos csak ürességet találni. Ha túl gyakran, túl sok helyzetben túl sokan használnak bizonyos szavakat jelentsenek azok bármennyire is fontos és nemes dolgokat, sajnos könnyen kiüresedhetnek, hiteltelenné válhatnak - legalábbis bizonyos szájakból.

Írta: Bérces Ádám.

A másik probléma, hogy különösen a »nemzetinek« nevezett táborban gyakran a dolgokat nem az alapján különítik el, hogy mi a jó és mi a rossz, hanem úgy, hogy mi az, ami magyar és mi az, ami nem. Így történhet, hogy a kereszténységgel érvelő politikusaink a mindenféle rendezvényeken gond nélkül keverednek a különböző ősmagyarnak vélt újpogány szerzetekkel. Még rosszabb, amikor megpróbálják a két ellentétes nézetet összeházasítani és a sámándobok mellett máris megfér Szűz Mária és az »ősmagyar Jézus« is. Ez a fajta káosz biztos, hogy igen távol áll a valódi jobboldaliságtól. A modernizmus egyik legnagyobb fegyvere, hogy összemossa a határokat, így nekünk csak a következetesség, a tisztaság és tudatosság lehet az alapállásunk: mindenről tudni, hogy hogyan és miért. Így kell hogy legyen ez a vallási orientációval is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. május 17. 06:37
máglyára az eretnek szittyafighterekkel
korona
2012. május 16. 13:21
jav: valatek=veletek
korona
2012. május 16. 13:20
Mindenki tudja itt, ebben a társadalomban, hogy mit jelent a keresztény / keresztyén. Azok, akik e hitvallásokba belekeverik a sámánizmust (és egyebeket), hagyják el a keresztények / keresztyének táborát, mert eddig sem voltak benne (igazán). Ne akarjanak valamiféle új "vallást" csinálni nekünk, mert tudjuk, hogy az egészen biztosan valamilyen érdekből teszik. A magyar nemzet vallásai a római katolikus, a református, az evangélikus, a görögkatolikus, a babtista és a nazarénus. Elnézést, ha valamelyikőjük Jézusban való hitvallását kihagytam! Ránk Szent Istán királyunk a római katolikus vallást hagyatkozta és szigorúan megkövetelte, hogy azt tarsuk vezérlő keresztünknek, a követendőnek. Ezért jövendő királyunk is csak olyan ember lehet, akit a rómi katolikus vallásban kerezsteltek meg születése után, akit e vallásnak szellemében neveltek fel és aki e vallás törvényei szerint él. A további keresztyének ÉDES testvéreink, akik szabadságát szent kötelességünk MINDENKOR betartani és védelmezni! Ha a nemzet (nemzetgyűlés) úgy látja, hogy református vagy evangélikus hitű is lehet jövendő királyunk, akkor meg kell hajolnia a katolikusoknak emezek többségi kívánsága előtt és Szent Koronánk alá keresztyén fő IS kerülhet. Ha e tétel kivitelezhetetlen, akkor az illetőnek meg kell térnie a katolikus anyaszentegyházba. Minden nem keresztény / keresztyén hitnek-vallásnak a mi országunkban nincs helye, mert akkor megtűrhetőek az illuminátusok, szabadkőművesek és egyéb titkos társaságok is, ami ellenkezik Szent István és a későbbiek testamentumával. Harcoljunk minden eszközzel a kereszténységünk / keresztyénségünk győzelméért! "Márk.10 36. Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek valatek? 37.Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, máikunk pedig bal kezed felől öljön a te dicsőségedben. 38.Jézus pedig mondá nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a kerszetséggel, a melylyel én megkeresztelkedem? 39.Azok pedik mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, a melyet én megiszom, megiszszátok, és a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; 40.De az én jobb és bal kezem felől való ülés nem az én dolgom megadni, hanem AZOKÉ LESZ AZ, a kiknek elkészíttetett. 41.És hallván ezt a TÍZ TANÍTVÁNY, haragudni kezdének Jakabra és Jánosra. 42.Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartanak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. 43.De nem így lesz közöttetek; hanem a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; 44.És a ki közűletek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: 45.Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért."
holmes
2012. május 16. 12:44
Arulo! A szakralis keresztenyeknek es a szakralis magyaroknak ossze kell fogniuk es kisepruzni maguk kozul a hulyekeresztenyeket. http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/12/tarsadalom-es-kasztjai.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!