„Nem csak nyugati diktatúrákkal illusztrálható, hogy a nyugat sem egy örökös demokráciabajnok. Az ugye megvan, hogy Svájcban 1971-ben kaptak szavazati jogot a nők? Meg hogy az ötvenes-hatvanas évek USA-jában a fekete polgárjogi mozgalom olyan alapvető jogegyenlőségért küzdött, ami minden demokratikus rendszer alapja.
Szokás a Jobbik térnyerésének ügyét is felhozni a demokratikus kultúra hiányát demonstrálandó. Ha ez előfordul, akkor nyugodtan emlékeztessük vitapartnerünket, hogy az amúgy meglehetősen visszataszító szélsőjobboldali neopopulisták egész pártcsaláddal rendelkeznek Európában, és vannak olyan országok (pl.: Ausztria, Olaszország), ahol még kormányra is kerültek. Szóval az amúgy a demokratikus rendszerbe intézményesen teljesen integrálódott, de annak határait bizonyos értelemben valóban feszegető Jobbik magas támogatottságának ténye nem alkalmas arra, hogy olyan érvelés alapja legyen, ami a magyarság demokráciára való képtelenségét bizonyítja.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy a nyugatnak is négy lába van, mégis megbotlik. Nincs az a demokratikus kultúra, amely áthatolhatatlan védőpajzsként venne körbe. Cserébe olyan antidemokratikus métely sem létezik, amely örökre belénk tudná fészkelni magát. A magyarugarozók hajlamosak elfelejteni, hogy a formális intézmények és az egyének is nagyon fontosak egy ország életében; az amúgy sem egységes és folyamatosan változó politikai kultúra nem képes egyedül meghatározni azt, hogy milyen irányba mennek a dolgok. Azok az országok is elbasszák időnként, ahol szép hosszú hagyománya van a demokráciának, nem kell saját eltévelyedéseinket túldimenzionálni.”