Pályázatellenes vagyok

„Hogyan vélekedik mai fejjel a színházi és filmes pályáztatásról?

Pályázatellenes vagyok. Az a tapasztalatom, hogy ez a megoldás tisztátalan. Rengeteg benne a korrupció, a megvesztegetés, legalábbis óriási szívességekkel, a politika is sokszor belemászik. A névtelenekből álló bírálóbizottságok miatt utálom leginkább az egészet. Annak vagyok a híve, hogy egy évvel a poszt betöltése után meg lehessen kérdezni, ki volt az a hülye, aki ezt az embert kinevezte, és az illetőt meg lehet találni. De fordított esetben is megkereshetem, ha úgy gondolom, remek döntést hozott, pedig én eleinte bizalmatlan voltam a jelöltjével szemben. Már a kiírásokkal is baj van, soha nem tartalmazzák a külföldi pályázatokban alapkövetelménynek tekintett tényeket. Nem írják le, milyen karakterű színházat kíván a fenntartó, a tulajdonos. De azt sem tudhatja a pályázó, hogy igazgatóként mennyi pénzzel gazdálkodhat. Akárcsak régen, amikor azt mondták: »az mindig attól függ, elvtársak, milyen a termés«. (...)

Tud gyógymódot a kultúrapusztító mellékhatásokra?

Szakszerűen kellene kezelni őket, mert az összevissza csapkodás súlyosbítja a kórt. Az egyik irányzat azt mondja, oldja meg a gondot a szakma. De hát a művészek ehhez túl szubjektívek, meg elkötelezettek valamilyen művészeti irányzat mellett. A másik tendencia az, hogy politikai alapon kell dönteni: a haveroknak legyen jó, a többiek meg nem számítanak. Egyik sem működik. Összefüggő koncepciójú kulturális vezetésre volna szükség.”