Önmagában siker a táncház negyven éve

„– Negyvenéves a táncházmozgalom, beindult a népzene szak a Zeneakadémián, több mint tíz éve sikerrel működik a Hagyományok Háza. Elégedett?
– Már önmagában siker, hogy negyven évig eljutottunk. Az eredményeknek lehet örülni, de a küszködést kezdhetjük elölről. Ha csak arra gondolok, mennyi pénzt vontak most el a Hagyományok Házától: nem maradt nagy mozgástér. Felbecsülhetetlen kincs, hogy legalább ez az egy intézmény létezik. Ha nem volna, mehetnénk vissza a mozgalom szintjére. Évtizedekig azt hallgattam, a táncház egy múló divat, ami hamarosan véget ér. Kíváncsi lennék, mit mondanak arra a múló divatra, ami negyven év után is tízezreket vonz egy nap alatt a táncháztalálkozóra. Az utolsó órában sikerült átmenteni a néphagyományt a városi kultúrába, de ez százötven éves történet, és nem mi voltunk az elsők. Vikár Bélától kezdve sokan tettek azért, hogy ide eljuthattunk. (...)

– A társadalomban hol tart ma a népi kultúra elfogadottsága?
– Lényegesnek tartom, hogy lassan a negatív tartományból átlépünk a pozitív szintre. Bartóknak is 1907-ben azt mondták Székelyföldön: mi nem tudunk ilyet, mi nem vagyunk szegények. Ha bárkitől azt kérdezik, hol született, még ma sem azt mondja, hogy Alsógömörben, hanem hogy Miskolc mellett, mert szégyelli a falusi származását. Ez provinciális állapot, ezt egy egészséges ember nem érzi így, és ez a mozgalom tett valamit azért, hogy ez ne is így legyen. És tett a nyitottságért is. Mi ugyanis egyszerre kezdtük a székit és a méhkerékit. Meg is kaptuk mindkét oldalról: minek ide román zene, meg hogy akkor mi most vissza akarjuk foglalni Erdélyt? Pedig ezekről szó sem volt. Egyszerűen azért játszottuk, mert tetszett, és azért népszerű a mai napig, mert a mai fiataloknak is tetszik. Táncház sem azért van negyven éve, mert ezt valaki kitalálta és elterjesztette, hanem mert sokaknak, egyre többeknek tetszik.

– A népzene ihlette, mára viszont már önálló műfajjá váltak az énekelt versek, amelyek első apostola éppen a Sebő együttes volt. Ez is ekkora sikertörténet?
– Itt egy kis korrekcióval élnék. A verséneklés ugyanis előbb kezdődött nálam, mint a népzenével való ismerkedés. Legismertebb József Attila-dalaim, mint a Rejtelmek vagy A hetedik 1968-ban születtek, diáktársaim mulattatásának céljából. Viszont mégiscsak van összefüggés, mert József Attila verseiből ösztönösen azokat választottam ki, amelyek már eleve népdalokra íródtak, vagy legalábbis az énekelt vers műfaját képviselték. Ezért inkább azt lehetne mondani, hogy engem éppen az ő költészete segített a népdal közelébe. A hagyományok jobb megismerése aztán ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy a népdal nem más, mint egy történeti műfaj, az énekelt vers túlélője. Így a népdalok visszavezettek engem a régi magyar költészethez is – például Tinódi, Balassi, Berzsenyi, Csokonai verseihez –, kulcsot adva kezembe a megszólaltatásukhoz.”