Hiába gondolom továbbra is, hogy a Jobbik részben azért nőtt nagyra, mert a politikai elit és az újkapitalizmus kritikáját úgy mondta el, ahogy előtte más politikai mozgalom nem, és ezért a diszkurzív kirekesztés fegyvere ellenük kevés, de nekem ebből elegem van. Két éve hallgatom, ahogy a tőlem jobbra ülők egymást váltják a hol szánalmas (szentkoronázó, hazaárulózó), hol életveszélyes (fajgyűlölő: durván négerező, buzizó, zsidózó, cigányozó) megjegyzéseikkel. Két évig úgy gondoltam, hogy nem illik magánbeszélgetést kipakolni, ennek most vége. Mégiscsak a parlamentben vagyunk, és az országházi légtérbe jól hallhatóan belemondott szavakról beszélünk, amit akár egy újságíró is meghallhatna, ha nem lenne az »firkásztársadalom« a parlamenti patkó mellől kitiltva Kövér bajtárs jóvoltából. Ráadásul visszaeső elkövetőről beszélünk, akivel szemben teljesen hatástalannak bizonyult a rendszeres személyközi konfrontáció, közlemény, parlamentméltósága-szólam, házbizottsági ülés, amivel az LMP az elmúlt két évben harcolt az ilyen típusú parlamenti uszítások ellen.
Kedves náci képviselőtársak: csatoljatok harcimentét, fogjátok a Mein Kampfot és a sámándobot, és lovagoljatok el egy kiadós szellemi-erkölcsi továbbképzésre - kezdhetnétek mindjárt a Bibliával. Vagy ha már az olvasás meghaladja a képességeiteket, és ragaszkodtok a fajgyűlölethez, akkor - hogy is szoktátok mondani a melegek kapcsán - legalább ne a szemem előtt csináljátok.”