Pro és kontra az Erzsébet-utalványról

„A kedvezményezettek között természetesen olyanok is jócskán vannak, akik önhibájukon kívül nem tudnak megjelenni a munkapiacon, s így segélyekre vannak utalva. Ám még ezekben az esetekben is kiemelt jelentőségű szempont az, hogy ők személyre szabottan, de célzott, meghatározott célú támogatásokat kapjanak. Kívánatos lenne, hogy az önkormányzatok minden településen működtessenek konyhákat, ahol a szegény rászorulók és családtagjaik ingyen étkezhetnek naponta akár többször is. S nyilván az ehhez szükséges mezőgazdasági és élelmiszer-ipari nyersanyagot, valamint a szükséges segédmunkát helyi szintről szerezzék be, serkentve ezzel a helyi termelést. A valóban rászorulókat pedig úgy kellene segíteni a közüzemi díjak előteremtésében, hogy az önkormányzatok a pénzbeli segélyek helyett bizonyos havi felhasználási kvótákat biztosítsanak számukra elektromos áramból, gázból vagy egyéb tüzelőanyagból.

Megszívlelendő azonban azon kritikusok véleménye, akik az utalványok felhasználásának rugalmatlanságát hangoztatják, illetve a verseny kiiktatása miatt protestáltak. A széles körű elterjesztés érdekében fontos lenne, hogy a kormány jelentősen terjessze ki azon kereskedelmi egységek körét, amelyek elfogadják az utalványokat. Ez kényelmesebbé teheti a felhasználást, és a versenyszellemet is visszacsempészi a kötött felhasználású eszköz területére. Célszerű lehetne például a nagyobb üzletekre, bevásárlóközpontokra tekintettel az utalványforma mellett a kártyaváltozatot is megfelelően kialakítani.”