Ma 123 éve született Pécsi József

„A Deutsche Kunst és az angol Studio többször közölte munkáit. Miközben az új stílusú fotográfia szellemében remek képeket készített, mesterként művelte az összes nemeseljárást is. Cikket írt, előadásokat tartott az olajnyomás technikájáról (1928), a nemeseljárásokról (1940). 1952-ben PEJO néven kombinált duplex pigmentnyomatot szabadalmaztatott. Ha olyan feladat megoldását várták el tőle, amihez nem állt rendelkezésére megfelelő gép, képes volt kamerákat szerkeszteni, vagy átalakítani.

Hogy mindez nem csak a késői ítész véleménye, mutatja, hogy kortársai is sokra tartották. Őt választották a Budapesti Fényképész Ipartestület alelnökévé, jelölték ki a fényképészek szaklapja, a Magyar Fotográfia szerkesztőjévé. 1932-től aranykoszorús mester.

A nyilasok elől a házaspár Nagyváradra menekült, ahol sógora volt a rendőrkapitány. Odahagyott Dorottya utcai műterme az ostrom idején leégett, és amikor 1946-ban visszatértek Magyarországra, tárgyaik, könyvtáruk, képeik, negatívjaik töredékét találták csak meg. Ekkortól kezdve az ízig-vérig polgár Pécsi nem találta, nem találhatta meg a helyét egy ideológiailag deklaráltan is polgárellenes világban. A létezett szocializmus dicsőségét hirdeti Pécsi József életének utolsó tíz esztendeje. Az az ember, aki 1911 és 1940 között 17 nagydíjat, köztük 5 aranyérmet, 5 ezüstérmet, oklevelek, plakettek tucatjait érdemelte ki, Vámház körúti (ami akkoriban Tolbuchin marsall nevét viselte) lakásában igazolványképek, portréfotók készítéséből élt. Egy levelében külföldön élő volt tanítványától használt, de még jó állapotban lévő télikabátot kért. Hosszú betegség után, 67 évesen halt meg. Volt műteremházán, a Dorottya utca 8. bejáratánál emléktábla őrzi nevét. Szerencsére rendre jelennek meg utánnyomásban könyvei, készülnek kiállításai, helye a magyar fotográfiában szilárd. A magyar reklámfotográfia legfontosabb nívódíját nevezték el róla.”