A kézműves borászat meghatározása

„A kézműves borokkal/borászatokkal kapcsolatosan számos tévhit, babona, félreértés kering. Mindez magyarázható a pontos definíció hiányával, és azzal is, hogy egyesek szándékosan túlmisztifikálták a kérdést, mások meg éppen lejáratni igyekeztek. Az egyik leggyakoribb csapdába esés ezen a téren azt hinni, hogy az „igazi” kézműves borász semmilyen gépet és berendezést nem használ, mindent úgy csinál, mint 500 évvel ezelőtt a szerzetesek. Ez teljességgel hamis kép. Az tény, hogy egy kézműves borászatban nyilvánvalóan nem a technológia köré rendeződik az élet, de bizonyos berendezések rendelkezésre állnak, legfeljebb nem minden esetben használják ezeket. Tehát egy kézművesnél is láthatunk pneumatikus prést, szivattyút, musthűtőt, palackozó-gépet. Egy kézműves borász is használ traktort, ahhoz különböző adaptereket, és bár nem kötelezően elvárt, de azért nem ritkán maga ül fel a munkagépre.

Másik gyakori hiba a kézművesség pozitív vagy negatív abszolutizálása, vagyis annak hirdetése, hogy csak a kézműves bor az igazán jó bor, illetve ellenkezőleg, a kézműves egyenlő a sufniban barkácsoló kontárral. A kézműves bor gyakorlatilag egyenértékű a természetes borral, ennek pedig az a lényege, hogy a szőlőbe lehetőleg épüljön be a termőterület és a mikroklíma minél több sajátossága, ezek az egyedi karakterek pedig jelenjenek meg a borokban. Az egyedi karakter pedig lehet például intenzív, kaporra emlékeztető illat, és ha valaki utálja a kaprot, akkor nem fogja érteni, hogy miért »kellene szeretni« azt a bort.

A méret kérdése fentebb már előjött. Itt is egymásnak ellentmondóak a koncepciók. Egyesek szerint csak 5 hektár alatt beszélhetünk kézművesről, mások jóval feljebb teszik a határt, de olyan álláspont is van, hogy nem kell méretbeli korlátot húzni, lényeg az igényesség, a gondosság, a természetesség, a minőség. Ez pedig az egyik termelőnek egyetlen hektáron sem sikerül, más meg 60 hektáron is tudja!”