„Ha már szabadságharcos nemzetnek szeretnénk hívni magunkat, hozzá kell azt is tenni, hogy a levert és száműzött szabadságharcosok nemzete vagyunk. Történelmi hagyománya ugyanis ennek van, de amiben igazán jók vagyunk az a sérelmi politika. Az, hogy mindenféle történelmi kudarcunkért okoljunk valakit, és erre a duzzogásra építsük politikai stratégiánkat. Itt a főbb játszótársaink a Habsburgok, a franciák Trianon miatt, az oroszok, aztán az EU is. Ez utóbbi, igaz, nem sokat tett ellenünk, de a sérelmi politikához célpont is kell.
És, hogy az utolsó pillanatban a lovakat a jó irányba tudnánk állítani? Mondjuk, eszünkbe jut az első világháború, melynek végén ide-oda rángattuk a gyeplőt? Vagy tán a Trianon utáni talpra állást kéne nagyra értékelnünk? Hogy 20 év alatt képesek voltunk német segítséggel felkészülni egy újabb vesztes háborúra? Hogy azután ebben az új háborúban megint úgy sikerüljön a kormányrudat elrántanunk, hogy belezuhanjunk egy újabb történelmi feketelyukba.
Onnan úgy kerültünk ki, ahogy most vagyunk. Folyamatosan csökkenő népességgel, leleményességgel és életerővel. Olyan országként, amelyet a korábban lenézett Szlovákia már 17%-kal előz meg gazdasági teljesítményben. Ha a gyeplővel kapcsolatban valami jellemző Magyarországra, akkor épp az ellenkezője, az aktuális kocsis addig száguld a szakadék felé, míg végül belezuhan, hogy majd próbáljanak kimászni belőle a következő nemzedékek. Így tanuljuk mi a talpra állás tudományát.”