„A köztudatban a társadalmi nem kutatása, népszerű nevén a gender studies főleg a nőkre korlátozódik, és a férfiak mintha háttérbe szorulnának, mikor a nemi szerepekről esik szó.
Valóban sokáig nem foglalkozott velük a társadalomtudomány, ugyanis magától értetődött, hogy a szociológusok férfi nézőpontból szemlélődtek. Pedig ötven évvel ezelőtt, amikor a feminizmus második hulláma idején kezdetét vette a nemi vizsgálódás azzal a föltevéssel, hogy viselkedésünk nem biológiailag, hanem társadalmilag meghatározott, és a nők hátrányos helyzetével kezdtek el foglalkozni, sok férficsoport párhuzamokat fedezett föl a nők és egyes férficsoportok elnyomása között. Felvetették, hogy a férfi is lehet kisebbség. Ott voltak például az elvált apák, akiktől elvették a gyereket, és a melegek. (...)
Egyetért annak a kutatásnak az eredményével, hogy Magyarország a legkonzervatívabb a hagyományos nemi szerepek kérdésében Európában?
Hazánk a posztszocialista országokhoz képest is sokkal konzervatívabb. Például a családi háztartási munkamegosztásra az a jellemző, hogy a magyar férfiak minimálisan vesznek részt benne, mert azt gondolják, hogy mosogatni női dolog. Ez Angliában, Svédországban, Németországban abszolút nem így van. Ami érdekes, hogy a magyar nő ezt természetesnek tartja, és jól érzi magát ebben a helyzetben. Persze ez is változik. De az Európai Unióban csak Máltán van kevesebb női politikus, mint itthon. Skandináv országokban a politika nemcsak a legfelső, hanem középszinteken is kétnemű.
Mi lehet ennek az oka?
Az én történelmi magyarázatom erre az, hogy Magyarországon kivételesen kiemelkedő súlya volt a dzsentrinek. A dzsentri maszkulin viselkedési mintái jóval erőteljesebben áthatották a társadalmat, mint más európai országokban. Sehol nem volt ekkora arányú a 19. századtól a harcias férfiasság mintázatait belsővé tévő csoport. Ezek a viselkedésminták kiváltképp fontosak lettek a két háború közötti időszakban, és a kádárizmus alatt az elvtársak vadászó, maszkulin életformáinak révén túlélték a szocializmust is. Szemben Lengyelországgal, ahol szintén erős volt a dzsentri, Magyarországon a rendszerváltást követően a két háború közötti időszak és az arra jellemző viselkedésminták sokkal erősebben pozitív mintaként jelentek meg, mint máshol. Az elit irodalom, Krúdy Gyula vagy Ottlik Géza is reprodukálták ezeket a „dzsentroid" mintákat. Erre a politikai elit is fogékony. Erre vezethető vissza például a vívás Magyarországon játszott kitüntetett szerepe is.”