„Jól állna pedig neki az esendő, egyszerű, pitiáner tolvaj múltja. Eleve a zemberek embereként határozta meg magát, ahhoz ez csont nélkül passzol. Elmondhatta volna, hogy ő már magas polcra nyalta fel magát a doktorálása idején, nem volt ideje kutatgatni, összekapartatott kétszáz oldalt a titkárral, lefűzette, és kész. Na bumm, lebuktam, hát akkor nem vagyok doktor Schmitt, csak sima Schmitt vagyok, az emberek se doktorok többségükben, attól még ennek a törvényhozásnak bőven lehetek motorja. Ugyan már, ilyenek voltak a kilencvenes évek, mindenki a lengyel piacon vette a csempészcigit.
Most már Schmitt Pálra nem a tizennyolc éve történt stikli árnyéka vetül, hanem a most elkövetett bűnöké. Ez az ember nemcsak a régmúltban hazudott és csalt, hanem tegnap és tegnapelőtt. Nemcsak sportdiplomataként trükközött és tagadott, hanem köztársasági elnökként is, két ájtatos hűségnyilatkozat között. Nemcsak akkor volt erkölcstelen, hanem most is a népe szemébe hazudik.”