Dr. Schmitt áldozatai

„Mit üzen diákjainak az az egyetemi tanár, aki szerint Schmitt disszertációja rendben van? Azt, hogy köttesd be a más munkáját, fiam, írd rá a neved, és átengedlek, ahogy Schmittet. Adhat-e az ilyen tanár elégtelent bármilyen silány munkára ezután? Elvárhat-e teljesítményt, papolhat-e az élethosszig tartó tanulásról? Nem, az ilyen tanárnak nincs többé becsülete, tanítványai röhögnek rajta, gúnyverseket fabrikálnak róla, és azokat felírják a falra a klotyóban. Csekélységnek tűnhet Orbán haragjához képest, pedig sokkal pusztítóbb.

A meghunyászkodással megspórolhatnak két év esetleges kellemetlenséget, de tizenkét év múlva is ennek az árnyékában fognak élni. Minden hátralévő döntésük és munkájuk fölött ott lebeg majd a bűzfelhő, hogy ez volt az a professzor, aki elárulta a hivatását.

Schmitt Pál 180 oldalt Georgiev munkájából fordíttatott le – anélkül, hogy a fordítást legalább átnézte volna –, további 17-et Kleinemanntól lopott, aztán ráköpött, beköttette és leadta. Ez akkor is egyértelmű, ha a Nobel-bizottság állítaná az ellenkezőjét. Egy felmentő vagy elmaszatoló jelentés legfeljebb muníció lehet a pártsajtónak és a rezsim legelszántabb drukkereinek, de a tényeket nem változtatja meg. Éppen a tudományos közösség látja a legvilágosabban, hogy ez bizony plágium. Aki ezt leokézza, az pont a saját szakterületén veszíti el a hitelét, és teszi ki magát igaz és igaztalan vádaknak, megvetésnek, szégyennek.”