Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A kettős beszédről

2012. március 19. 08:25

Orbán Viktor hitelességét, politikusi reputációját nem önmagában a „kettős beszéd” fenyegeti, hanem az, ahogy ő ezt az eszközt használja.

2012. március 19. 08:25
Török Gábor
törökgáborelemez

Szebb és nekem is jobban tetsző megoldásokat talán tudnék mondani, de attól tartok, hogy ebben a helyzetben – ahová persze nem teljesen véletlenül került a magyar kormány – a »kettős beszéd« szolgálja leginkább a fenti politikai célok együttes érvényesülését. Bizonyára sokan felháborító cinizmusnak fogják gondolni már az előző mondatot is, de sajnos tudom fokozni: a jól használt, ügyesen kimunkált »kettős beszéd« az, ami egy ilyen helyzetben sikerre vezethet. Márpedig itt van a kutya elásva: Orbán Viktor hitelességét, politikusi reputációját nem önmagában a »kettős beszéd« fenyegeti, hanem az, ahogy ő ezt az eszközt használja.

A Fidesz kommunikációja régóta szereti az egyszerűséget. Általában nincsenek árnyalatok, hiszen az csak zavarná a megértést és a befogadást. A szavak erősek, megragadják a figyelmet, a beszélő szinte mindig dramatizál, túloz. Ez a kommunikáció nem szép, de a tömegdemokrácia körülményei között rendre nagyon hatékony. Amikor a szürkét feketének kell elmesélni, meggyőzőbb, ha koromsötétnek nevezzük. Ugyanakkor gondban lehetünk, ha közben máshol, más célból fehérnek vagy éppen szürkének mondjuk. Ilyenkor a túlzás nem segít, sőt, inkább árt, rombol. Leginkább azt, ami a politikusnak talán a legfontosabb: a hitelességét.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
farkatlan kutya
2012. március 20. 03:45
az neki már nagyon régen nincsen. nem veszthet semmit. azt mond amit akar.
brabant89
2012. március 19. 17:53
Török Gábornak sokminden nem tetszik abból, amit Orbán csinál, mégis nagyon csodálja. A mostani március 15-i kettősbeszédet az indokolja, hogy (a jelek szerint a Fideszt is meglepve) nagy siker volt a békemenet. Ezért most Orbán is ezt a "nem leszünk gyarmat" szöveget nyomja, mert erre vevő a törzsközönség.
kukagyerek
2012. március 19. 16:39
"Orbán Viktor hitelességét, politikusi reputációját nem önmagában a „kettős beszéd” fenyegeti..." -------------------- A mosott agy, az mindig is mosott agy marad!
morfondír
2012. március 19. 12:49
Mandi! Mandiiiiiii!!!!! Halllóóóó! Figyeltek???? Ez nem csak az én problémám!! Mi lenne, ha az oldal látogatottságához adaptálnátok a blogmotor minőségét, vagy esetleg a szerver kapacitását? Fél óra mire átmegy a komment és nem csak egy IP-ről, hanem többről is próbáltam már. Sokszor dupláz és nem csak nálam, vagy egyszerűen csókot dob, hogy most túlterhelt, jöjjek vissza később.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!