Friderikusz bevitte a laza bulvárt a Milliomosba

„Egy olyan műfajban, mint a vetélkedő, különösen egy műveltségi kvízben, a műsorvezető személye kiemelten fontos, nemcsak az a dolga, hogy a színpadra terelgessen egy énekesnőnek látszó tárgyat, majd az onnan letántorgó jelentkezőt vigasztalgassa, ő az a kapocs, aki a nézőt a játékkal összeköti, mert ugyan drukkolunk mi az újpesti kamionosnak, hogy vigye el az ötvenmilliót, de nem vele játszunk együtt, hanem azzal a palival, akinél a válaszok vannak. Friderikusz Sándor, Vágó Istvánnal ellentétben meg sem próbálja elhitetni magáról, hogy mindent tud, még a beugró kérdésekre adott válaszokat is papírból ellenőrzi, pedig Havas Henrikkel ellentétben mi simán el tudjuk képzelni Friderikuszról, hogy 12 könyvnél többet olvasott, és ismeri a római számokat.

Ez, és a műsor alatt végig megfigyelhető, kicsit bizonytalannak tűnő viselkedés viszont korántsem természetes vagy spontán, hanem egy gondosan felépített szerep, amit azért kreáltak az RTL-lel szemben nem is olyan rég még százmilliós pert vesztő műsorvezető számára, hogy a mai, Való világhoz és X-faktorhoz szokott közönség ne a tanár urat, a mindent tudó bölcsészt lássa benne, hanem a showmant, a kissé bohókás, vicces, a játékosokkal kellemesen elpoénkodó nép fiát, akivel így sokkal könnyebb azonosulni. Friderikusz olyan lazán vezeti ezt a műsort, mintha évek óta ezt csinálná, bár az első kérdéseken jóval gyorsabban is átvezethetné a játékosokat, mert az igazi dráma és feszültség a nehezebb kérdéseknél jön elő, amikor már van tét, és van miért drukkolni.”