Az, amit Lázár János művel, maga a szélsőjobboldal

„Akkor mégis minek tulajdonítja, hogy a fideszes frakcióvezető – több párttársához hasonlóan – nem először veszi el az apa-fiú, illetve most a fiú-nagyapa kártyát?

Annak, hogy a különböző tartalmi fanyalgások egyszerűen alaptalanok. A törvénycsomag ugyanis eléggé körültekintően kezeli a katonai és nemzetbiztonsági érdekeket, valamint a személyiségi jogokat. Lázár János húzása – amit az olyan talpnyalói, mint például Kocsis Máté követnek – egyszerűen gyáva és szánalmas. Lázár János nem a Fidesz-frakcióban, vagy a párt holdudvarában ücsörgő egykori ügynökökkel, az állampárt egykori, ma éppen viktoriánus funkcionáriusaival vitatkozik, hanem egy ellenzéki képviselő tíz éve halott nagyapjával szórakozik. Ez gyáva és szánalmas. Lázár János szerintem egy elszabadult hajóágyú, aki már a Fidesznek is sok kárt okoz.

Az elmúlt másfél évben nem volt példa arra, hogy bármely parlamenti képviselő egy másik parlamenti képviselő származásával foglalkozzon. Ettől a jobbikos képviselők is tartózkodni szoktak. Egy esetben, amikor a jobbikos Novák Előd az egyházügyi törvény vitájában utalást tett Fónagy János államtitkár vallási hovatartozására, akkor Lázár János színpadiasan kiállt és kiosztotta a jobbikos politikust. Lázár János elvesztette az erkölcsi alapját arra, hogy bárkit a jövőben kioktasson arról, hogy ember és ember között nem teszünk különbséget. Az, amit Lázár János művel, maga a szélsőjobboldal. Amúgy ugyanezt művelték pepitában Gyurcsány Ferenc fanatikusai, amikor a felmenőim miatt kérték számon rajtam az álláspontomat. Azt is ugyanilyen olcsónak és primitívnek tartottam és tartom most is.

Nem szeretnék abba belebonyolódni, hogy a nagyapám épp a siralomházban - miután az ávósok megkínozták - vetett számot azzal, hogy nem kíván többet politikai pozíciót betölteni, mert felelősnek érezte magát a Rákosi-diktatúra létrejöttében. Abba sem, hogy az '56-os forradalom leverése után újabb eljárást indítottak ellene, mert a távollétében munkástanácsi tagnak választották, így aligha lehetett köze a megtorlásokhoz.

Lázár János meglehetősen hiányos műveltségét sem kívánom kipótolni, de ha valaki picit ismeri az elmúlt félévszázad politikatörténetét, pontosan tudja, hogy az oslói nagyköveti állás finoman szólva sem számított vezető diplomáciai pozíciónak. Persze, együttműködött a Kádár-rendszerrel és ezt erkölcsileg kétségtelenül meg lehet negatívan ítélni. De ebben az esetben a Fidesz jobban tette volna, ha köztársasági elnöknek a disszidens Orosz Istvánt jelöli, nem pedig Schmitt Pált, a Kádár-rendszer miniszterhelyettesét, aki nyilván nem kollaboráns Lázár János szerint.

Arról nem is beszélve, hogy ugyanez a Fidesz a kommunista kormányok egyik miniszterhelyetteséből csinált külügyminisztert, a párt holdudvara pedig tele van olyanokkal, akik párttitkári és KISZ-titkári pozíciókból emelkedtek akadémiai magasságokba. Lázár János és párttársai méltán kiakadtak azon, amikor a balliberális bértollnokok a megelőző nyolc évben – amikor már nem voltak érveik – azzal hozakodtak elő, hogy a fideszes vezetők felmenő rokonai milyen pozíciókat töltöttek be az állampárti rendszerben. Lázár János most semmivel sem különb, mint az előző kurzus valóságmagyarázói és bérkommentelői. Akiknek az volt a végső érvük, hogy Pokorni Zoltán, Kövér László, Navracsics Tibor, vagy éppen Orbán Viktor családjában ki kicsoda volt, mert így próbálták az ellenoldalt magukhoz rántani a sárba.

Ez gusztustalan, alávaló, demokratához méltatlan hangütés. Itt az idő, hogy Orbán Viktor is elgondolkodjon azon, hogy kívánja-e a saját pártját egy ilyen figurával lejáratni. Lázár János rövid távú sikerének nyilvánvalóan ez a lefegyverző politikai gátlástalanság az oka. Amikor az egyik ciklusban rekordösszegű költségtérítést markol fel valaki, majd a következő ciklusban már pofátlan végkielégítésekről kezd beszélni, vagy évekig tőzsdézik városa pénzével, majd hadat üzen a bankoknak, na ez pontosan az a fajta gátlástalanság, amelyet az előző parlamenti ciklusban már megtapasztaltunk. Csak reménykedni tudok abban, hogy a magyar társadalomnak van olyan erős immunrendszere, hogy az ilyen politikusok előbb-utóbb három százalékos pártok éléről kívülről kiabálnak be a Parlamentbe.”