Erőszakos és gyengéd közösülések

„A sokkolás folyamatos, a feszültség és a nyomasztás szinte sosem enyhül, de közben van mindig aktuális izgalom a következő néhány perc miatt, és elég gyors az egész ahhoz, hogy ne legyen idő köldöknéző moralizálásra sem. Háborús filmnek igazán erős alkotás A vér és méz földje. A történelmi magyarázkodások és a lelkiismeret kezelései kicsit el van kenve, a rádió bemondja hol áll a háború, és közhelyekben mentegetőzik a katona a fronton, de ezek egyáltalán nem zavaró és nem irreális pillanatok. Nem zökkentenek ki.

A film másik szála a szerelmi kaland. Kell ez is, mert nélküle nem volna a filmben mese, a puszta szenvedés pedig megöli a néző empátiáját, kell ez is a figyelem fenntartásához. És ez a mese is helyén van, hiszen korántsem tündérmese. A legnemesebb szeretet győzelme, vagy alávaló árulás egy ágyba bújni az ellenséggel? Ez utóbbi azóta feszegetett kérdés, hogy történeteket írnak az emberek. Lehet őszinte átéléssel szeretkezni, miközben a szomszédban megerőszakolják a többieket? Ez pedig a helyzet, amibe a klasszikus kérdést ez a film helyezi.

A szerelmes szál majdnem annyira irreális, mint amennyire hiteles a háborús. De a két vonal mégis remekül megfér egymás mellett. A párhuzamosan kibontakozó szálakban közös a töredezettség, a sok kihagyás, a konfliktusok lezáratlansága. A szerelmi vonal viszont inkább szimbolikus, hiszen a megnyugvás lehetetlenségéről szól, a vár titkos szobájába zárt szépség története inkább idéz balladákat, mint haditudósításokat. A dráma itt sincs túllelkizve, viszont bőven jut ide is brutalitás és fájdalom.

Okosan felépített és hatásos film A vér és méz földje. Pedig Lara Croft is rendezte.”