„Vajon hol szúrják el politikájukat a határon túli magyar képviseletet betöltő pártok, hogy rendre kiesnek a kormányból, majd sokszor a parlamentből is.
Sokan úgy érvelnek, az összefogás hiányzik – de hisz a politikai pártok versengése elvileg javítja az érdekérvényesítő képességet. Egy másik érv úgy szól, hogy az anyaországot megosztó politikai törésvonalak rombolják a külhoni magyar képviseletet is – főleg, mivel a mindenkori magyarországi kormány politikáját kormányzati eszközökkel is megpróbálja népszerűsíteni a határon túli magyarok körében, ezzel keltve zavart az ottani magyar politikában. Az is felvethető nyilván, hogy a nemzetiségi érdekképviselet mennyiben tekinthető adekvát politikai stratégiának ma kisebbségi helyzetben, ha nem képes megszólítani a nemzetiségi szavazókon kívül másokat. Vajon nem arról van-e szó, hogy a kommunista korszakból megörökölt politikai emóciók fejeződnek ki a nemzetiségi pártok munkájában, s ez már nem képes sikert hozni több mint két évtizeddel a hidegháborút követően. Mások viszont épp ellenkezőleg, úgy érvelnek, hogy a posztkommunista félelmek azok, amelyek továbbra is megakadályozzák a kisebbségi magyar pártokat a hatékony érdekérvényesítésben, ezért nem új politikára, hanem bátrabb és harciasabb politikai stratégiára van szükség.
Akárhogy is látjuk a pillanatnyi helyzetet, egy biztos: a határon túli magyar szervezeteknek valószínűleg alapjaiban újra kell gondolniuk politikájukat – s talán nemzedék- és szemléletváltásra is szorulnak. Másfelől a honi politikának is érdemes elgondolkodnia azon, nem kontraproduktív-e ilyen közvetlenül beavatkozni a határon túli magyarok belső vitáiba.”