„Mi soha nem protestáltunk semmi ellen”

„Pálinkás-Szűcs Róbert: Magyarországon addig támogatták a pol-beatet, amíg a négerverő imperialistákról szóltak a dalok meg arról, hogy ki ölte meg Kennedyt. Aztán rájöttek, hogy nem szerencsés, ha az emberek önállóan beszélnek és gondolkodnak.

Dobay András: Visszájára fordult. Itthon hiába nevezték ezt pol-beatnek, ezt a műfajt eredetileg protest songnak hívták. És mi ellen protestált? Hát az anyádba menj, te rohadt rezsim, Nixon, bárki, ők a vietnami háborújuk ellen kiabáltak. Óhatatlanul is előjött, hogy ezek a gyerekek, a Gerilla zenekar, akik innen szidták az amerikai kormányt, elkezdték azt is, hogy Umblav tu phenye, Se pénze, se kenyere - a cigányok sorsára értve. És ahogy a magyar viszonyokra elkezdődött ez a protestálás, leépítették az egészet azonnal.

Muszty Bea: Mi soha nem protestáltunk semmi ellen. Zenésítettük a verseinket, a hülye dilis szövegeinket, jött a Főtt tojás blues meg a Szalmonella blues.

Pálinkás-Szűcs: A Moncadával mi lett végül? Ők vannak még?

Muszty: Vannak, most néztük a neten, hogy lazább lett a kubai telekommunikáció.

Dobay: Velük először egy rockfesztiválon találkoztunk, és utána volt egy kéthetes NDK-turné, busszal. Hihetetlen jó banda jött össze, és rettenetes helyeken kellett játszani. Borzasztó, olajos padlós klubokban. De az NDK-ban akkor minden külföldit szeretett a közönség. Örültek, hogy nyugati embert látnak.

Muszty: Nekik még mi is nyugatinak számítottunk.

Dobay: Volt azon a turnén olasz, francia, amerikai zenész, protestsongosok. A németek meg teljesen el voltak ájulva, és tökmindegy volt, mit játszottál, a lényeg, hogy más volt, mint ami náluk ment. Összehaverkodtunk a kubaiakkal, és éjszakánként együtt üvöltöttük az összes Beatlest, kicseréltük a »sit« szavakat »shit«-re, énekeltük a »Shitting« in an english garden-t [az I Am The Walrus című számból], és halálra röhögtük magunkat. Persze a színpadon ők is kubai dalokat nyomtak, meg ugye a Guantanamerát.

Pálinkás-Szűcs: Amit Haraszti Miklós fordított le magyarra.

Dobay: Nem volt szabad odaírnunk az első időkben a Gitáriskolába, hogy Haraszti Miklós fordította ezeket a verseket. Annyira a listán volt Haraszti.

Muszty: Egyszer eljött a Moncada Magyarországra koncertturnét tartani, és megkerestek bennünket. Kísértük őket fellépésekre, gyárakba, ha volt időnk, egyikünk állandóan velük volt. Eljöttek hozzánk is. Ott hülyültünk, és egyszer csak előhúztak egy hangszert, hogy tudjuk-e, mi ez? Mondtuk, hogy persze, ez a tres, nálatok láttuk. [Kubai pengetős hangszer. Jellegzetessége, hogy a gitártól eltérően nem hat húrja, hanem három húrpárja van - a szerk.] Kiderült, hogy egész Európán áthurcolták, mert nekünk vették Kubában.

Dobay: Ajándékba hozták. És mondták, hogy lesz Kubában a VIT (Világifjúsági Találkozó), és nem akarunk-e kimenni. Mondtuk, hogy dehogynem.

Muszty: Ez '78-ban volt, akkor volt a Ki mit tud? is, annak a győztesei is mentek. Koncz Zsuzsáék meg az összes haver.

Dobay: És akkor jöttek a levelek Raúl Castrótól, egy ment a KISZ-bizottságba, egy meg hozzánk, hogy kedves Muszty-Dobay, meghívom önöket személyesen, satöbbi, aláírás, Raúl Castro. Vártuk, hogy majd szólnak a KISZ-től, hogy mi lesz, de nem történt semmi. Akkor bementünk Pándi Andráshoz, Pándi elvtárshoz, aki egy marha jó fej volt. Azt mondja, gyerekek, itt van a levél a Raúl Castrótól, nagyon tiszteletben tartjuk, de az a baj, hogy - kinyitotta a szekrényt, elővett egy paksamétát - ennyi feljegyzés van rólatok, ezért nem mehettek. Mondom, mi a szar ez? Mit csináltunk? Azt mondja, ingyen tanítotok a VÁZA klubban mindenféle hangszereket, »nem jó« költők verseit elemezgetitek. Mondom, hát örüljenek neki, hogy nem kell fizetni, örüljön a KISZ. Azt mondja, erdélyi költők megzenésítésében nincs semmi. De a feljegyzésekben az is benne van, hogy mennyi konyakot ivott meg Muszty Bulgáriában egy helyi párttitkárral.

Muszty: Hát mert ő is unatkozott, meg én is.

Dobay: Kérdeztem ki volt a tégla? Azt mondta, nem mondhatom meg, mert azt tilos, de a tisztesség kedvéért: az, aki szintén nem fog menni Kubába. Ha nagyon kíváncsiak vagytok rá, itt ül az előszobában, és állásinterjúra vár, mert mindenáron a KISZ-ben akar fix állást. Kimentünk, mondom, szia, Boros Lajos, a k* anyád. Utána mi már nem találkoztunk.”