Rakonczay: a megosztó-megosztott hős

„Rakonczay – akinek tegnap még sokan nem tudták a nevét, ezért úgy emlegették »a kenus, vagy kajakos a vízen, tudod, aki elveszett« – ma talán híresebb és népszerűbb Magyarországon mindenki másnál. Ma. A későn kapcsolóknak talán holnap. Esetleg hazaérkezése után is, amikor majd (jó pénzért?) interjúkat ad és sós vízről, viharokról meg babkonzervekről mesél. De mi alapján kap fel valakit egy olyan társadalom, amelynek egyébként már csömöre van a szegény sorból származó kisebbségi tehetségkutató-sztároktól, az önmaguk paródiájává váló politikusoktól, a bundázó focistáktól is? A kenus esztelen vakmerőségén túl mi lehet az a tulajdonsága, ami kiemeli az egyszerű halandók sorából és emberek felett állóvá emeli? Olyannyira, hogy aztán timeline-jára vési őt boldog és boldogtalan, fiatal és idősebb, Facebook-függő és sportőrült egyaránt.

Hogy nem politizál, az mindenképpen jó pont, sőt öltönyt meg lila nyakkendőt sem hord nap mint nap, ez is becsülendő. Ezen kívül nem égette magát hamis hangjával ötfős szakmai zsűri előtt és nem vetkőzött fél éven át naponta egy bekamerázott ház különböző szobáiban. Rakonczay ezzel szemben letett már egy-két dolgot az asztalra, bár biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják róla: Rakonczay Viktóriával első magyar párosként evezték át az Atlanti-óceánt, saját tervezésű és építésű hajójukkal. Valódi teljesítmény az elismertség mögött – egyáltalán nem magától értetődő ez ma Magyarországon. A kenus így alapvetően nem volt megosztó személyiség, egy tiszteletre méltó sportoló volt, aki újabb erőpróbát állított maga elé.”