Nem vagyunk még ökogazdálkodás-szakértők, de lelkesen tanulunk – ha hagyják. Nem használunk gyomirtót, műtrágyát, atka-és rovarölőszereket, minimális permetszert juttatunk ki az egészségesebb élővilág és borok reményében. Mivel szigorú terméskorlátozással dolgozunk, így intenzív talajmunkára sincs szükség, sőt, a gyeptakaró esőzések idején kívánatos a talajerózió megfékezésére, vegetációs időszakban pedig a különböző ragadozó állatok (katicák, poloskák, stb) találnak itt menedéket és élelmet. Ez természetesen nem derékig érő gazt jelent: szőlőnk augusztusban, szüret előtt (is) le volt kaszálva – és ez a kb 10-15 centis mulcsréteg volt az, ami most száraz időszakban lángra kapott.
Napok óta ég a határ:
Mindazonáltal meg kell osszak néhány információt, abban a reményben, hogy elgondolkodtatja az embereket. Olyan trivialitásról van itt szó, hogy a tűzgyújtási tilalmat nem véletlenül rendelik el. Ehhez képest, ha körbenézünk most Hegyalján, mindennap belefuthatunk venyigeégetésbe. Jobb esetben ez egy szántás közepén, emberi jelenlét mellett történik (bár egy konkrét esetnél, amikor megkértük az úriembert, hogy oltsa el a bálát, visszanézett ránk: de mivel? – még víz sem volt nála). Nagyon sok esetben azonban a gazdák – és itt sajnos nem csak idős bácsikákról beszélünk, hanem egyes cégek szőlőiről is – kihúzzák a lemetszett venyigét a szőlőből, bele a bozótosba, parlagra, erdő szélére.