Mindig velem

Ha már magyar sors, a legszebb magyar sors-vers (a legnagyobb élő magyar költőtől): Halottak Napja Bécsben Befonnak egyszer téged is valami pompás koszorúba idegen lesz majd és hideg minden akár e bécsi utca elgurulsz mint egy villamos utánad felgörbül a vágány kutyatej páfrány tör át a járdán kit érdekel hogy erre jártál Oszlopnak vetett háttal hallgattam az ágoston-rendiek fehérre meszelt templomában hallgattam a rekviemet Mert a legárvább akinek még halottai sincsenek bora ecet könnye torma gyertyájának is csak korma álldogálhat egymagában kezében egy szál virággal mert a legárvább akinek még halottai sincsenek Mondják hogy ítéletidő tombolt összeért a temető s a mennybolt vízszintben állt ösvénnyel az árok egymást se látták a gyászhuszárok toccsantak térdig tövig derékig senki se látta mégis beszélik és a sírok is mint a leláncolt bárkák táncoló farukat föl-le-föl dobálták volt minden egérlyuk gurgulázó korsó s hogy elúszott volna akkor a koporsó dunából tengerbe ki az óceánra dunából tengerbe ki az óceánra úszik a koporsó zene a vitorla úszik a koporsó zene a vitorla Menjen innen kis vörös gömböc rúgott felé a fitos kis kóristalány és wolfgang amadeus mozart a megszégyenítéstől még vörösebben kioldalgott az öltözóből a gnádige frau nem győzte várni a kocsi nemsokára visszajön hajolt földig a cseh portás és wolfgang amadeus mozart kilépett az utcára föltekintett a csillagokra a csillagok épp akkor kezdtek fürödni a fölérkezett muzsikában és wolfgang amadeus mozart megtörülgette homlokát és nekivágott gyalog dunából tengerbe ki az óceánra úszik a koporsó zene a vitorla Mit szólhat isten amikor heréltek zengik az ő dicsőségét csupa semleges hang neutrum neutrum neutru-u-um Mondják sőt írja az histoire de la musique encyclopédie de la pléiade egyébként kolozsvárott a vasile alecsandri tíz szám alatt lakó dr schuller rudi barátom bárkinek aki franciául nem értené szívesen magyarra né- metre vagy románra fordítja azt a részt hogy a nagy utazók les grands voyageurs állítása szerint a legistenhátamögöttibb les plus lointaines civilizációk bennszülöttei akik a szomszédos törzs tamtamja iránt is teljesen közömbösek valának egyedül mozart zenéje hallatán kezdték hegyezni a fülük Fehér templomokban fehér imádságot hej regő rejtem fekete templomban fekete imát hej regő rejtem fekete templomban fekete imát hej regő rejtem fekete templomokban fehér imádságot hej regő rejtem azt is megadhatja az a nagy úristen Gágogó lúdakkal hápogó récékkel tetves csirkékkel varas malaccal egy- közös tenyérnyi udvarról alkoholmámorban fogant koszos kis kölykök serege bámul a hangnál sebesebben tovaívelő gépek egére szállj le világ állj meg világ sohase érünk utol Oszlopnak vetett háttal hallgattam az ágoston-rendiek fehérre meszelt templomában hallgattam a rekviemet Dies irae dies illa szórhat szikrát a favilla festve divat a szempilla megásni tűz elföldelni megásni tűz elföldelni megásni tűz elföldelni az a nap ha mégis eljő lobbot vet égnek a felhő lábon lángol minden erdő tüzet immár sokat láttunk égő várost is csodáltunk poklok poklára is szálltunk megásni tűz elföldelni megásni tűz elföldelni megásni tűz elföldelni csak a bíró késett eddig bűn bűn alól új bűnt vedlik s nem tudhatjuk vajon meddig tartatunk ítélet nélkül s mint bűnhődtünk azt is végül nem róják-e vissza vétkül megásni tűz elföldelni megásni tűz elföldelni megásni tűz elföldelni lám a kétség belénk dobban hihetünk-e vajon abban mi sem marad megtorlatlan Ezerkilencszáznegyvennégy június másodikán nagyvárad szőnyegbombázásakor egy anyának négy szép gyermeke maradt a romok alatt kettő négy hat nyolc éves korukban ölték meg őket mondja el minden esztendőben a feleségem amikor már idáig ér a naptár-igazítással ez az ő békeverse poklot miattuk ki reszket aki győzött aki vesztett? bűn a vég és bűn a kezdet Kezdem megszokni hogy a kéz nehezen moccan kézfogásra elmarad vidám parolája s a tekintet semmibe néz még szelídnek indul a szó de már a mondat enyhén karcos és sejteti a riadót mely mindnyájunkra annyi bajt hoz jó volna kezet rázni ismét s a vállat átölelni testvér mielőtt bután el nem esnék mielőtt bután el nem esnél Én királyom nagy királyom ki születtél kolazsváron gyertyámat most érted gyújtom szál virágom néked nyújtom mennyben s pokolban szószóló légy érettünk közbenjáró Fölséges uram kend hogyha férkőzése volna közelébe kérje meg odafent hogy vetne már véget a nagy protokollnak dolgaink romolnak s bizony hogy avégett s lenne védelmünkre hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk s önnön szégyenünkre Küküllő-angara maros-mississippi küküllő-angara maros-mississippi hazamegyek haza már maga se hiszi hazamegyek haza már maga se hiszi szóródik folyton porlódik él pedig folyton porlódik szabófalvától san franciscóig szabófalvától san franciscóig Uram ki vagy s ki mégse vagy magunkra azért mégse hagyj ajtódon félve kaparász kis szárnyával e kis fohász gyermeki hangon gügyöget dícsértessék a te neved Aj miféle népek volnánk szégyentől mért ég az orcánk mivel vétettünk mi többet mint akár a legkülönbek vén zsidók ószövetségi nyelvével kéne most élni de hallgatunk senki sem mer feleselni az istennel verjed bartók verd a dobot frakkod szárnya tüzet fogott ég a kunyhó ropog a nád tüzet fogott ég a világ Harmincnyolc éves voltam amikor krisztina a majdnemhogy meztelen szép stájer lány egy pohár whiskyre hívott engem a singerstrasse sarkán szegény vagyok szívecském s idegen macht nichts mondta halottak napja van megittunk aztán kétszer két felet az zsuzsanna az szép német leány bécsben lakik tiefengrab utcáján was für ein gedicht vier jahrhunderte alt piros rózsa tündöklik orcáján szép kaláris tetszik az ajakán kit sok vitéz kíván szép voltát csudálván de csak heában szeretik sokan lennék ma néked ingyen a zsuzsannád de gyász a gyász halottak napja van többet szólnom dolgunkról nem szükség csókot adott kedvesen cuppanósat s intett elég ha két schillinget hagyok a ruhatárnál Hallgattam hát oszlopnak vetett háttal az ágoston-rendiek fehérre meszelt templomában hallgattam a rekviemet Volt egy kevéske földünk-kertünk isten előtt se térdepeltünk üggyel-bajjal de megvalánk panaszra nem nyílott a szánk fohászra is inkább szokásból s hogy őrizne meg a kaszástól Rólam is majd emlékezzél megvizült hátamon az ing mint a bujdosó kossuth lajosén mikor a törökhöz folyamodott megvizült hátamon az ing olyan egy beszédet vágtam ki én is rossz lábom a kapunyílásba vetve nehogy becsaphassa az orrom előtt mert akkor oda az egész virrasztás égen volt még a hajnalcsillag amikor odaültem a kapujába nehogy elszalasszam ma is megvizült hátamon az ing akár a szegény kossuth lajosén fél kezem a kapukilincsen a másikkal botomat szorongattam mint a torkomat a visszanyelt szavak finomnak kellett lennem különben nem érek célt s ott rothad a kicsi rossz szénám akárcsak a tavaly a kicsi rossz szénám amit a tagútban kaszáltam a tagútban s harmadában amit régebben nagyidő elleni harangozás fejében a minden háztól kijáró kupa búza mellé ingyen jussolt a falutól a harangozó megvizült hátamon az ing amíg kértem a mérnök urat adna egy fogatot arat a nép mindenki a mezőn áll az iga ingyen eszik a ló közérdek is hogy az a kicsi rossz széna födél alá kerüljön a harmada csak az enyém a harmada majd meglátjuk úgy dél felé hé-te-hé hé-te-hé suhintotta felém a szót úgy dél felé hogy suhant volna válaszul a bot de akkor oda a cél a kicsi rossz szénám hé-te-hé csavarni lehetett volna az inget a hátamon mint a szegény bujdosó kossuth lajosén ott égje el a tűz vagy ott rothadjon ítéletnapig s már nem is a lába a botja hozza az én hetvenen túli földig alázott édesapámat Róla is majd emlékezzél akiért a földre jöttél jézus meg ne feledkezzél adjad hogy jó véget érjen de szándékod felől kérdezd meg mielőtt harsonáid megfúvatnád Rikító rézpetúniák szirmain gyémánt harmat fürdőző pufók angyalok tomporára rápall a karnagy mise és mese csörgedez eltrillázgat a szoprán és földöntúlí édení nyugalmat balzsamoz rám párától glóriás puliszka-óriás susog a tej surrog a tej csobog a tej a bársonyos az édes csak ennyi kell csak enni kell csak ennyi kell az esti üdvösséghez mise és mese csörgedez köcsögök cserépfazekak messzi beszéde hallszik kérőző kedves bivalyokra gondol a tej s megalszik Tu eşti văpaie fără grai de dincolo de matca mumii te vagy a láng a szótalan az áldott anyaméhen túli világvégét érintő angyalok szárnyaitól szoktál kigyúlni ó itt maradnom adj erőt örökre itt legyek megáldott hol sötéten enyésznek el gyilkos hiábavalóságok nem tudhatja század se szem oly mélyre nem lát olyan távol hová fészkemre menekít egy tűzpillangó a halálból Befonnak egyszer téged is valami pompás koszorúba idegen lesz majd és hideg minden akár e bécsi utca wie die glocken ihren schall verloren felejted hamar minden örömöd Akarva nem akarva itt meg kell állanunk valami eltakarta vezérlő csillagunk pedig sehol egy felhő nincs egy tenyérnyi folt más csillag sincs ha feljő egymaga lesz a hold ormok és tornyok dőlnek egymásra hangtalan minden ránca a földnek kisímul boldogan ki elkezdett bevégez nincs gondunk ezután talpunk alatt a csöndes gömbölyű óceán Ahogy a harangok a harangszót felejtem hamar minden örömöm bort ide angyalkák az ajtóm elibe világból válni akarok szabadok közé szállni Utána már semmi sem következhet csak a lebegés olyan szegényen akár egy hidrogénatom de megkísérthet még a félsz ha netán eszükbe jutna elvenni az egyetlen megmaradt elektronunkat is így legalább megvolna még a remény a tíz-húsz milliárd évnyi jövendőbe vethető hit a feltámadásra vagy valami ahhoz hasonlóra 1976

Kedves "packó" és Rita! Egyetértve veletek csak azt tudom mondani, hogy aki érti a verseket, rossz ember nem lehet! :)