„Azokról fogok írni, akiknek a megnyilvánulásaira nincs mentség, mert az árulásra nincs mentség! Mindazokról, akik tagadják a köztársaság, a demokrácia létét Magyarországon. Mindazokról, akik tudatosan lázítanak külföldön és belföldön egyaránt, a regnáló kormányzat ellen, azért mert nekik nem tetszik a rendszer. Nem teszik nekik a rendszer, mert a jelen hatalom egyértelműsitette, hogy számukra többé nincs állami apanázs, hogy őket az állam nem tekinti vezető értelmiségnek, nincsenek többé kiváltságaik, és mondjuk ki nyíltan, nem számítanak a támogatásukra sem.
Azokról, akik folyamatosan rettegnek, nyilasoznak, náciznak, diktatúráznak egyszóval lázítanak; bosszúból. Mert képtelenek feldolgozni, hogy a magyar társadalom döntött, számukra nincs tovább, ideológiájuk, világnézetük megtűrt ám többé nem meghatározó Magyarországon. (...)
Jó tudom; a gonoszok gyalázkodása dicséretnek számít, de én akkor sem akarok olyan társadalomban élni, ahol ezzel a mondattal tudunk csak átlépni a megosztás, a gyűlölet fölött. Nincsenek illúzióim a tekintetben, hogy az a réteg, aki mára már valójában kitaszította magát a nemzet egészéből, valaha is belátja, hogy nekik soha többé nem lesz választott joguk a hatalom gyakorlása, hogy a demokráciáért, köztársaságért való lázító rimánkodásuk ön-önmagukat tette szánalmassá, kirekesztővé és kirekesztetté. Jól tudom, hogy a gonoszok gyűlölete évtizedekig fogja mérgezni még a magyar társadalmat, ahogy tisztában vagyok azzal is, hogy nincs jogunk és lehetőségünk őket elsöpörni, meg nem történtté tenni, még akkor sem, ha tevékenységük fájdalmas sebeket ejt a gazdaságban, a kultúrában, a morálban, az egész társadalomban. Ugyanis joguk van gonosznak lenni. Joguk van gyűlölni, joguk van mindezt hangoztatni is.
De nincs joguk saját hazájukat lejáratni, nincs joguk engem vagy bárki más lenácizni, fasisztázni, nyilasozni. Nincs joguk a nevemben diktátorozni, rettegni, félni.
És bár joguk van elvakult hülyének lenni, saját nemzetüket megtagadni, de nincs jogok a gonoszság gyűlöletével gyilkolni hazájukat. Ugyanis ez már árulás! És az árulásra nincs bocsánat.”