„A Fidesz állandóan a múlt lezárásáról szónokol. De, hogy ez pontosan mit is jelent, ez a Fidesz érdekeitől függ. Ha le kell csukatni pár szocialista riválist, akkor a múlt lezárása a múltfeltárását, ha kell, meghamisított feltárását igényli. Ha ki kell rekeszteni az ellenfeleket a demokratikus közéletből, akkor dübörgő kommunista-üldözés következik a múlt lezárásának igényéből, persze ettől még Pozsgai Imre nyugodtan fényesítheti Orbán glóriáját. Ha Biszkuról van szó, akkor büntetőeljárást követelnek, ha meg az ügynökaktákról, akkor meg a kifogásokkal teli hallgatást.
A Demokratikus Koalíció képviselői támogatták az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát célzó LMP-s indítványt. Annál is inkább könnyen tehettük, mert még első kormányom idején, 2004. decemberében valami hasonlót javasoltunk. Akkor is a Fideszen bukott el a szándék. Nem tudom mitől fél a Fidesz. Kit takar, kit rejteget? A demokratikus Magyarország szemszögéből nézve nem sértette az alapvető szabadságjogokat, az emberi méltóságot a demokratikus garanciákkal nem védett, nem szabályozott kiterjedt megfigyelési, besúgói rendszer? Dehogynem. Akkor meg mi a baj?
Nyilvánvalóan nem a szolgálatok, így a Magyar Köztársaság mai nemzetbiztonsági érdekét védi a Fidesz. Hiszen ha így lenne, akkor kellő körültekintéssel alkotható lenne olyan szabály, amely válaszol erre a valóságos kihívásra. A Fidesz semmilyen szabályt nem akar. Nekik jó a mai helyzet, amelyben politikai érdekek mentén szemezgetnek az információkból. Bárhogy is, az az érzésünk, hogy a Fidesznek takargatni valója van. Gyanítható, hogy olyan emberekre is támaszkodik, akiknek kényelmetlen lenne az ügynöklisták nyilvánossága. A Fidesz világának része lehet az egykori ügynökökkel való valamilyen együttműködés.
De miért csodálkozunk ezen? Az önkénynek szüksége van lehallgatókra, besúgókra, provokátorokra. Őket védi a Fidesz. Nem a múltat akarja eltitkolni, hanem a jelent. A jelent, amely a hatalomgyakorlás módja tekintetében egyre jobban hasonlít a múlthoz.”