„Miközben a televíziók képernyőjén különböző számok jelzik, milyen korosztály számára és mekkora szülői jelenléttel ajánlják a következő műsorszámot, az iskolákban, a nevelők közt heveny vitákat váltott ki, hogy törvény rendelkezhet arról, hány esztendeig kell kötelezően az iskolapadot koptatniuk a diákoknak. (Iskolapad? Van még ilyen?)
A tizenhat éves korig kötelező tanulás »bevezetése« azért aktuális, mert sok gyerek van sajnos, aki tizenhat éves koráig sem értette meg, mire való az iskola. Jár bele, mert kötelező, mert enni kap, mert aránylag fűtött helyen lehet, szülei pénzt kaphatnak azért, hogy az állam költhessen gyermekeikre, a nevelő meg szenvedhet, ha lelkiismeretes, megpróbálja a lehetetlent, ha belefáradt a kezelhetetlenek kezelésébe, tisztességben megőszült haját tépi. Példák tucatjairól számolhat be minden kiképzett tanerő, amikor elerőtlenedett abban a törekvésében, hogy a gyerekből tanulót varázsoljon. Ebben a küzdelemben nincs igazi partnerük, mert ahogy nem lehet minden bűnöző vagy arra hajlamos felnőtt mellé rendőrt rendelni, ugyanúgy lehetetlen minden, tanulásra képtelen gyerek mellé szakképzett fejlesztő pedagógust állítani.
Minden emberi élet érték, mindenkiből lehet valami, valaki. Csak az a kérdés, mikorra nő be a feje lágya, ahogy a miniszterelnöki évértékelő is utalt erre. Semmi és senki nem zárja ki az oktatásból azt, aki – később – mégis tanulni akar, nem csak zavarni és zaklatni azokat a társait, akik tényleg tanulni járnak az iskolába. Röviden: szabad tanulni a tizenhat éven felülieknek is. Ha…”