Mondatok a múltból

„Kodolányi novellavíziójának kerete egy zárt tárgyalás. Van egy vádlott, és vele szemben ott ülnek hárman, akik egyszerre vádlók is, meg bírák is, és alighanem szívesen vállalják majd az ítélet-végrehajtói szerepkört. Az egyik bizonyára Németországból jött, Rosenberg küldte, a másik a Szovjetunióból, Marx és Lenin képviseletében, a harmadik az angolszász világ megtestesítője és delegátusa. Nácizmus és fajelmélet, marxizmus és osztályharcos rögeszme, és a mindenüvé beszivárgó plutokrácia. Monopolkapitalizmus, kollektív kapitalizmus, liberális kapitalizmus. A vádlott magyar, a vád a vádlott mássága, irritáló magyarsága, aki ezt mondja: »Az egészben az volt a legcsúnyább, hogy azt sem tudtam, miért börtönöztek be, mivel vádolnak, miért akarnak kivégezni.«(...)

Kodolányi színdarabja egy abszurd színpadon söpri egybe 1943 Európájának hazug és kultúragyilkos szavait. Napjaink Európája kedvet kapott arra, hogy a valóságban is megrendezze ezt a színdarabot. Azt gondolván beteg nagyzolással, hogy a színpad maga az egész színház. És még arra sem kérik fel a jelenlevőket, hogy a vádbeszédek és az ítélkezés alatt kapcsolják ki mobiltelefonjaikat.”