Kínai kozmetika és húsos táska

„A középkorú hölgy - legyen a neve Mej, vagyis Szilvavirág - tíz éve érkezett Magyarországra egy észak-kínai városból. Először ruhát árult, majd fodrászatot és kozmetikát nyitott a többi kínai számára. Aztán keresetkiegészítésként egy-egy kuncsaft megszépítése között elkezdett húsos táskát készíteni, amit lefagyasztva árul. A biznisz beindult, a mirelit töltött batyukat úgy veszik a környék ázsiai árusai, mint a cukrot, ma már ez adja a bevétel nagyobb részét. Mind a szépségápolás, mind a húsostáska-készítés bizalmi ügy, Mej a legjobbat nyújtja, a vendégek pedig megbíznak benne - mindenki jól jár. Kivéve a magyar államot, de hát az Józsefvárosról már jó ideje önként és dalolva lemondott.

Szilvavirág története nem valamiféle furcsa egzotikumot jelenít meg, hanem szinte mindent, ami Kelet-és Délkelet-Ázsia felemelkedésének titka. Az, hogy a tajvaniak legyalulták a laptopok világpiacát, hogy a kínaiak embert küldtek az űrbe, hogy Vietnam negyedszázada a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága, leginkább a Mejek tíz- és százmillióinak köszönhető, akik otthon vagy külföldön elképesztő szorgalommal építgetik egzisztenciájukat s ezzel hazájukat. Amióta az államok szabadjára engedték őket, a rugalmas ázsiai kisvállalkozások minden lehetőséget kihasználnak. Ha akadozik a közlekedés, mindig van valaki, aki beszerez egy lepukkant kisbuszt, és némi menetdíj fejében hozza és viszi a falusiakat lakóhelyük és a városi gyár között (akár tud vezetni, akár nem). Ha bezár egy üzemi étkezde, két napon belül megnyílik a közelben egy kifőzde. Ha a kifőzde megbukik, a tulaj átáll hamis iPadek készítésére, kapszulahotelt nyit öt négyzetméteres lakásában, műtárgyakat kezd forgalmazni az eBayen nem túl okos amerikai megrendelőknek. Kocsit mos az útkereszteződésekben, biciklit szerel, taxit vezet, s még azelőtt megírja a Harry Potter következő részét, hogy J. K. Rowling észbe kapna. Ha az európai, amerikai piacon divatba jönnek a szivárványszínű, elemes-ugrálós-brummogós, Mikulás-formájú hamutartók vagy lábszőrtelenítők, két héten belül ázsiai üzemek ezrei kezdik gyártani ezeket.

Mindeközben a kelet-ázsiai vállalkozó nem áll sorban állami támogatásért, keveset panaszkodik, és az állam helyett eltartja idős szüleit. Cserében az állam hagyja, hogy azt csináljon, amiben fantáziát lát: nem vet ki rá nyolcvanféle adót, nem méricskéli sublerrel a piszoár és a mosdókagyló közti távolságot, nem töltet ki nagyregénnyi kérdőíveket a sarki nyalókaárussal.”