Mérgezett puding

„Mi van azokkal, akik tisztességesek, mégsem engedhetik meg maguknak, hogy másnap már ne lépjék át az Új Színház küszöbét, mert nem nyugdíjasok, hanem aktív korúak, családosak, iskolás gyerekük van, akit esetleg egyedül nevelnek, és nem tudnak leakasztani sem másik állást, sem másik jövedelemforrást, és akkor is be kell menniük dolgozni, ha hányingerük lesz tőle?

Sokan vannak ilyenek, és senkinek sincs joga számon kérni tőlük, hogy miért maradnak egy embertelen helyen. Senki sem jelentheti ki a nevükben, hogy nincs az a (nyilasbarát) hatalom, amely erre kényszerítheti őket. A jelek szerint van. A politikai hatalom képviselőit nem zavarja, hogy vannak, akiket irritál, ha szellemileg fertőzött helyre kell belépniük, hiszen ők naponta megteszik. Naponta egy légtérben vannak olyan pártszolgálatosokkal, akiket meglátva rendes ember azonnal elhagyja a helyiséget – nincs ebben semmi, a politikusoknak ez a foglalkozásuk, ők választották, ezért fizetik őket, van hozzá jogosítványuk és vastag bőrük. A baj az, hogy egyesek közülük azt hiszik, mindenki olyan, mint ők. Nem is értik, miről van szó, miért szalonképtelen, ha egy színház vezetői szélsőséges nézeteket képviselnek, rasszisták és antiszemiták.

A kinevező nem érti, hogy értelmetlen »próbaévadról« beszélni, mert a mérgezett pudingnak nem próbája az evés. A kinevezett nem érti a nemzetközi tiltakozást, nem érti, »miért ilyen fontos egy háromszáz-egynéhány személyes budapesti színházban az igazgatóváltás a világ közvéleménye számára«. Nem is érthetik, mert nincs vevőkészülékük a felvilágosult európai gondolkodásra, kiiratkoztak abból az Európából, amely a humanizmust, az emberi jogokat, a szabadságot írta a zászlajára, és amelyben egyetlen ország egyetlen színháza sem adott teret emberiségellenes rögeszméknek.”