Pécsi magyar valóság

„A cégekkel, üzemekkel együtt került a szemétre mindaz a sok évtizednyi termelési tapasztalat, know-how, szervezési és szervezeti tudás, ami felhalmozódott a térségben. Mielőtt valaki újfent megjegyezné, hogy azok gazdaságtalan szocialista üzemek voltak, akkor emeljük ki azt a tényt, hogy ezen cégek közül több is túlélte a Horthy időszak sőt a Monarchia világát is. És tegyük hozzá sürgősen, hogy ezeknek a cégeknek a rentábilissá tételére még csak kísérleteket sem tettek.

Mert az ami napjainkban folyik, nevezetesen, hogy az egykori munkások otthon morzsolgatják
rokkant-nyugdíjas napjaikat, vagy valamely ál-vállalkozásban törik a fejüket kamu ÁFA-visszaigényléseken, nos az biztosan sokkal, de sokkal gazdaságosabb társadalmi szinten, ugye? Aki ezt a gazdaságtalanság miatti gyárbezárásokat kitalálta, azt visszamenőlegesen háborús bűnössé kellene nyilvánítani. De hagyjuk az indulatokat...

Ma már látható, hogy a következő években megindult, majd egyre gyorsuló üteművé vált a szakemberek elvándorlása is a térségből. Mindezt általános lakossági elvándorlás is kísérte. Az egykor 192 ezer főnyi lakosságot is elérő megyeszékhely jelenleg 156 ezer lelket számlál. Aki élt akkoriban, az emlékszik rá, hogy a városközpontban éjszaka is nyüzsgött az élet, a vendéglátóipar virágzott és jó volt a közbiztonság. (Aki mindezt üres nosztalgiázásnak véli, annak fényképek és tanúk százaival tudom igazolni a leírtakat.)

Ma ugyanitt sétálva este már egy ürességtől kongó városközpontot és pangó vendéglőket találni. A közbiztonság helyzetét jól jellemzi, hogy a katasztrófa-híreket adó médiákban ez a város az egyik legtöbbet emlegetett település, és 2011-ben úgy tudom, a gyilkosságok száma is itt volt a legmagasabb az országban. Egy halvány pozitívum: az ünnepi évre valóban kissé rendbehozták a belvárost és a köztereket, de rögtön hozzátéve, hogy ezen helyeket 1400-nál is több hajléktalan 'színesíti'. (Döbbenetes szám a 80-as évek 50 hajléktalanjához képest.) Sajnos a mélyülő nyomor megnyilvánulásainak évről évre egyre dermesztőbb jeleit tapasztalom. Korábban csak a hajléktalanok 'megszokott' látványa volt jelen, később megjelentek kisebb csapatokba verődött koszos kukázó gyerekek, az utóbbi időkben pedig többször voltam tanúja jól öltözött emberek kukázásának. Mi lesz a következő fokozat? Sajnos teljesen megszokott történet az iskolába több társának uzsonnát hozó gazdag diák jósága, mivel sok családban már a gyereknek sem jut elég ennivaló.

A lakosság közműtartozásainak összege meghaladja a 2,3 milliárdot, ami valószínűleg szintén
előkelő helyezést biztosítana az egy főre jutó országos ranglistán.

Ha ezeket a mai állapotokat valaki előre leírta volna a rendszerváltás sok reményt gerjesztő éveiben, akkor gyaníthatóan az illetőt jó ideig puha falú helységekben tárolták volna. Ennél már csak egy háború tudott volna nagyobb pusztítást végezni!”