Búcsú és köszöntés

„(...) A három évtől most búcsúznom kell. A vég szép volt: el nem bírált alkotmánybírósági beadványaimat továbbítottam az azokat talán újra benyújtó országgyűlési képviselőknek; tavalyi utolsó ülésnapján az Alkotmánybíróság pontot tett a hódmezővásárhelyi szégyenlista ügyére is, elfogadva az indítványomat és megsemmisítve a város rendeletét. Ami azonban január első napjaitól történik, arról nehéz lenne indulatok nélkül írni: a munkajogi szabályok durva megsértése, a méltánytalan bánásmód jól jellemzik az »átszervezést«. Valami azonban maradt, és erre, volt kollegáimmal együtt, büszke lehetek: megőriztük az intézmény nevét és hitelét – a jogállami adatvédelem visszaállítását követően annak működése rossz emlékek nélkül lesz folytatható.

Az utóbbi másfél évben sokszor jutott eszembe nagyapám, aki genetikus volt, és fiatalon, 1947-ben lett az MTA tagja, majd az 1949-es »átszervezéskor« kizárták. Az volt a bűne, hogy nem engedett a kor szavának, nem támogatta Micsurin és Liszenko áltudományos elméletét. Maradt a tudományos genetikánál. Korán halt meg; van, aki a liszenkoizmus halálos áldozatának tekinti. A jogállamiság »átértelmezését« látva gyakran gondoltam arra: volt előttünk egy generáció, amelynek tagjai nem féltek, bár életükkel is fizethettek azért, ha kitartottak az elveik mellett. Ma nincsenek ilyen kockázatok: akkor vagyunk méltók elődeink generációjához, ha  2012-ben, egy EU tagállamban, sokkal jobb körülmények között, mi is így teszünk.”