Egy névsor a jövő magyarjainak

„Ha innen a múltból ajánlhatok valamit az ükunokáknak, az az, hogy vegyék elő az Alkotmánybíróság (AB) 2011-es tagjainak névsorát, nézzék meg a fotóikat, tanulmányozzák az élettörténetüket, próbálják kihámozni a nyilatkozataikból, döntéseikből, hogy milyen emberek voltak ők. A rendszerváltás sikertelenségének mélyebb okai jobban érthetővé válnak, mert ezekből az életutakból jobban leírhatóvá válik számukra a korszak a szelleme, amely végül is a sikertelenséghez vezetett. Hiába múlt el ugyanis az elnyomás kora, hiába lettek új épületek az utcákon, és vettek új autókat az emberek, a fejekben túl sok minden itt maradt, ami csak nagyon lassan kopik ki. A Kádár-korszak az alattvalókra épült, akik - joggal - érezhették úgy, hogy rajtuk nem múlik semmi, tehát az a legjobb, ha nem is csinálnak semmit, mert abból származik a legkevesebb baj. 

Az AB szerdai döntéséből ennek a nehezen lehámló múltnak a szelleme süt. A magánnyugdíjpénztárakról szóló vitatott kormányzati döntés után sokan várták tőlük, hogy ítélkezzenek a magántulajdon és az emberi méltóság - vagyis a szabadság és a demokrácia két fontos összetevője - nevében. Mondhatták volna, hogy egyetértenek a kormány intézkedéseivel, a döntés belefér az alkotmányosságba, és mindenkinek illik elfogadni. Mondhatták volna azt, hogy elutasítják az átalakítást, mert sérti az elveket. De mondhatták volna közülük hárman, hogy nem értenek egyet a döntésképtelenséggel, és az ügy túl fontos ahhoz, hogy némák maradjanak.

Egyet nem tehettek: azt, amit végül is tettek, hogy nem csináltak semmit, hogy csak megúszni és kiülni akarták az egészet.”