Az „igazságtétel” hamissága

„A rendszerváltó politikai erők effajta magatartása a magyar fejlődés sajátosságaival függött össze. Magyarországon 1956 után az állampárt vezető magja a maga identitását nemcsak a kommunista eszmerendszerrel határozta meg, de a Rákosi-korszakra jellemző sztálinista gyakorlattól való különbségtétellel is, és az 1956 utáni borzalmas megtorláson túljutva, a konszolidáció végére érve a pártállam engedékenyebb változatát alakította ki, melyet puha diktatúrának szoktunk nevezni. Maga a rendszerváltás hosszú reformperiódust tetőzött be, amelynek nyomán – nem változtatva a politikai rendszer diktatórikus jellegén – az életviszonyok fokról fokra elviselhetőbbé váltak. A magyar közvélemény jól érzékelte a különbségeket mind az általánosan megbélyegzett Rákosi-korszakhoz, mind a többi szocialista országhoz képest, s ezt a hatalom gyakorlóinak tulajdonította. A rendszerváltó politikusok akkori viszonyát az állampárt tisztségviselőihez befolyásolta a háromoldalú tárgyalások hosszú hónapjai során kialakult, harccal és együttműködéssel egyaránt jellemezhető kapcsolat. A rendszerváltó pártok sok politikusa és szakértője dolgozott korábban az államapparátusban, a gazdasági életben, a kutatásban, és kollégaként tartották számon a kormány szakembereit.Más viszony volt ez, mint ami például Csehszlovákiában vagy az NDK-ban állította szembe az ellenzéki értelmiségieket az állampárt vezetőivel és tisztségviselőivel, akik a fordulat napjaiig a korábbi módon gyakorolták a hatalmat. Magyarországon ezért az »igazságtételt« a lakosság szűk, a korábbi rendszerrel élesen szembenálló csoportja igényelte, a többséget azonban nem foglalkoztatta.

Ez igazolódott akkor, amikor 1991-ben az akkori MDF először mondta fel a fentiekben leírt hallgatólagos megállapodást a Justitia-tervvel, majd a Zétényi–Takács-törvénnyel. Ezek a kezdeményezések nem voltak különösebben népszerűek. A próbálkozás – függetlenül mérsékelt népszerűségétől – az Alkotmánybíróság döntésével bukott meg. A Fidesz most, huszonkét év elteltével újra felrúgja az egykori hallgatólagosmegállapodást. Márpedig ha a Zétényi–Takács-törvény alkotmányellenes volt, annak a Lázár–Harrachféle törvényjavaslatban megjelenő bővített kiadása a Sólyom-féle Alkotmánybíróság megítélésében ugyanígy alkotmányellenes lenne. Ennek kimondásától azonban a Fidesznek ma nem kell tartania, az alkotmánybíráskodás Magyarországon gyakorlatilag már megszűnt. A törvény ettől függetlenül is súlyosan sérti a jogállamiságot. Túl az alkotmányossági megítélésen, becstelen az, aki huszonkét év elteltével, a teljhatalom birtokában felrúgja az 1989-ben az állampárt képviselőivel a békés átmenetről kötött megállapodás hátterében kialakult hallgatólagos megegyezést.”