Túl a gúzsba kötő függetlenségen

„Magyarország az elmúlt évtizedet a gazdasági fejlődés szempontjából elvesztegette.  Sajnos úgy tűnik, hogy az előttünk álló évtizedtől sem várhatunk mást, mint alacsony gazdasági növekedést és stagnáló foglalkoztatást. Rövid távú kilátásaink még ennél is sötétebbek, egy nagyobb visszaesést sem zárhatunk ki. Mindezt pedig elsősorban nem a külső körülményeknek, hanem a magyar gazdaságpolitikának, nem kis részben az elmúlt másfél év gazdaságpolitikájának köszönhetjük.

A magyar kormány elmúlt másfél éves gazdaságpolitikai intézkedéseivel nem az a gond, hogy nem szokványosak. Új helyzetek mindig új megoldásokat kívánnak. Válságok idején a tankönyvi megoldásokat nagyrészt sutba dobják. Az elmúlt másfél év gazdaságpolitikai intézkedéseivel az a gond, hogy nem a magyar gazdaság krónikus problémáinak megoldására irányultak. Az intézkedésekkel vagy egyszerűen a költségvetési bevételeket növelték – lásd ágazati különadók, nyugdíjpénztár államosítás, adóemelések –, vagy rövid távú gazdaságpolitikai feszültségeket enyhítettek (lásd devizahitelek rendezése). Az egyetlen potenciálisan növekedést serkentő intézkedést pedig sikerült rossz időben, rosszul bevezetni (egykulcsos adó). A lépések nyomán nem javultak, hanem romlottak a növekedési kilátásaink. A gazdasági függetlenségi harc következtében a magyar gazdaságpolitika mozgástere csökkent.

A magyar gazdaság középtávú stagnálásának két oka van. Egyrészt a nyugdíjpénztárak államosítása, a devizahiteleknek a bankok kárára való rendezése egyenértékű volt a magántulajdon állami kisajátításával. Ezzel a magyar kisajátítási kockázat megnőtt, ami egyike a befektetési és beruházási kedvet negatívan befolyásoló legfontosabb tényezőknek. Másrészt a pénzintézeti különadó és a devizahitelekkel kapcsolatos intézkedések csökkentik mind a vállalati mind a lakossági hitelezést. Hitel nélkül pedig nincs gazdasági fellendülés. E két tényező együttes hatása miatt számottevő növekedésre nem számíthatunk az előttünk álló években.”