„Egyrészt a görögök többsége azért utasítja el a megszorításokat, mert azt a nemzetközi szervezetek gyámságának értékelik. Nem kérnek a privatizációból, az adóemelésekből, az elbocsátásokból, a nyugdíjak és a bérek lefaragásából, valamint a 2021-ig tartó nemzetközi felügyeletből. Nem unták meg a tüntetéseket, és nem mentek haza. Joguk van a népszavazáshoz, mert demokráciában élnek, ugyanakkor le kell szögezni, hogy merőben eltér a pénzügyi fegyelemre vonatkozó kultúrájuk az euróövezet tagállamainak többségétől, és ugyanez a fegyelmezetlenség jellemezte az elmúlt évtized görög gazdaságpolitikai vezetését is. A görögöktől most azt az illúziót kellene megvonni, amelybe az euróövezeti csatlakozás óta a politikusok ringatták őket. És ez az, ami nem fog egykönnyen sikerülni. Társadalmi felhatalmazás nélkül biztosan nem.
Papandreu kormányfő harapófogóba került: egyfelől kötik az uniónak tett ígéretei, már csak azért is, mert Athén a közösség mentőöve nélkül már csak decemberig marad fizetőképes. Másrészt úgy kell fenntartania a többségét a parlamentben, hogy a társadalommal fogcsikorgatva elfogadtatja a mentőövért felkínált, és jelenleg még a legkisebb rossznak számító takarékossági programot. Ha neki ez nem sikerül, egy következő kabinet ugyanezzel a nehézséggel szembesül. Vagy jöhet az államcsőd: a bankbetéteket befagyasztják, a béreket és a nyugdíjakat nem tudja majd fizetni az állam, és az infláció kezelhetetlenné válik. Kérdés, hogy a görögök tisztában vannak-e azzal, valójában milyen lehetőségek közül választhatnak.”