„- Jön november 4., s amennyire tudjuk, a szovjetek azzal kezdték az általános támadásukat, hogy mindenütt körbefogták a magyar laktanyákat…
- Ennek az az előzménye, hogy október 31-én, a Kremlben hozott döntés értelmében a Magyar Néphadseregre mint ellenséges hadseregre tekintett a szovjet vezetés. Háborút viseltek, a tanácskozásaik folyamán is háborúnak nevezték azt a harcot, amit a magyar felkeléssel szemben vívtak. Nemcsak hogy körbevették a repülőtereket és a laktanyákat, hanem be is törtek oda november 4-én. Erőszakosan lefegyverezték a magyar katonákat, volt, ahol tüzet is nyitottak rájuk ezután. Záhonyban például hat katona halt meg így, hatvan magyar katonát pedig azonnal átvittek szovjet területre mint hadifoglyot. November 4-én összesen hatvannégy magyar katonát végeztek ki a szovjetek. Szervezett ellenállást mindenekelőtt a Jutadombnál tanúsított a magyar hadsereg, ahol az esztergomi légvédelmisek és egy honi légvédelmi tűzszakasz vette fel a küzdelmet a szovjetekkel szemben. (...)
- Hány magyar katona esett el a forradalom harcaiban?
- Kétszázharminchét. Ezt a számot kutattuk ki Tulipán Éva történész kolléganőmmel együtt. Az áldozatok nyolc és fél százaléka a felkelőkkel folytatott harcban esett el, hatvankét százalékuk pedig a szovjetekkel szemben. A halálos áldozatok tizenhat százalékát a szervezetlenségnek, a »mindenki lő mindenkire« című zavaros szituációknak kell betudni.
- Ön azt mondta egy konferencián, át kell értékelni a honvédség szerepét a forradalomban. Mire gondolt?
- Ma is sokszor elhangzik, hogy a hadsereg nem állt a forradalom mellé. Ez nem igaz. A hadsereg elfogadta a forradalom célkitűzéseit, sok katona meg is halt ezekért. Nagy utat tett meg a honvédség a felkelés napjai alatt, de arra már nem volt ideje, hogy a második, november 4-i szovjet támadás bekövetkeztéig a forradalom hatékony védelmezőjévé váljon. Ám Moszkva még így is tartott tőle. Ezért tartóztatta le csalárd módon Tökölön a tárgyalások folytatására meghívott magyar hadseregvezetést a november 4-re virradó éjszakán.”