Bármelyik férfival felvettem volna a versenyt

„Nem mindent tud eltervezni az ember ebben a szakmában. A hullámzásokat, csendeket hogy viselted?

Nehezen. Most nem tudom visszaidézni az emlékét, az érzését, mert jelenleg teljesen másban élek. Nagyon nehéz volt, de tudom, hogy anélkül ma nem lennék ember. Engem elragadott ez a világ, és azért én ebben nagyon megváltoztam. Volt egy időszak, amikor el is voltam szállva magamtól. Ha utána nem lett volna mélyrepülés, nem lettek volna pofonok, akkor ma nem tudnám, hogy hol a helyem, és hogy mik az igazi értékek. Hogy legtöbbször mennyire talmi az, amit kapunk ebből a világból, és mennyire ál a csillogás is, a barátok, az ismerősök, az érdeklődők. Akkor nem lennének azok a barátaim, akikkel most összejárok, akik közül gyakorlatilag egyet nem tudok mondani, aki bekapcsolja a tévét.

Szerinted te ma ki vagy a nézőknek?

A legnehezebb dologra kérsz, hogy lássam kívülről magam és a visszajelzéseket a saját szavaimként mondjam. Megpróbálom. A legfontosabb, amit hallok - mostanában gyakori visszatérő jelző - az a »hiteles«. Ennek örülök a legjobban. Ha szűken számoljuk, tíz, ha tágabban tizenöt év kemény munkája van benne. Nekem ma még egy feladatom van. Ugyanazt a laza embert engedni, hogy átjöjjön a képernyőn, aki a való életben is vagyok. Mivel sokáig elképesztő megfelelési kényszer és a külalakom miatti kompenzálás volt bennem, ezért ezt még a mai napig nem tudtam levetkőzni.

Lehet, hogy alakul magától.

Vagy alakul magától, de amúgy ki tudja, hogy meddig tart a televíziózás az életemben?”