„Eperjes Károly elment Szombathelyre, és elmondott egy verset Szent Márton napján. Ebbõl az alkalomból Bakáts Tibor kritikus és tolvaj hosszú cikket kanyarított a Nyugat.hu portálra. Illetve ez így nem pontos. Ugyanis Eperjes Károly még nem mondott verset, amikor Bakáts Tibor kritikus és tolvaj cikket kanyarított. A cikk témája nem Eperjes Károly versmondása volt, hanem a puszta tény, miszerint éppen Eperjes mond verset. Ebbõl vezette le Bakáts kritikus és tolvaj, hogy Eperjes lesz a szombathelyi színház igazgatója.
Benne van a Bakáts cikkében minden, aminek benne kell lenni. A nem Bakáts-félék és hasonszőrűek mély megvetése, büdös vidéki bunkónak ábrázolása, nácizás, nyilasozás, Csurkázás, Dörnerezés, József Attilázás - mindez azzal a hamisítatlan, félmûvelt, erőltetetten jópofáskodó, gennyes stílusban tálalva, ami sajátja ezeknek. Gennyes, cinikus stílus: ez hivatott leplezni a GONDOLAT hiányát.
Az a rémes az egészben, hogy elõre meg lehet írni ezeknek az egész életmûvét.
És az a legrémesebb, hogy a dolgok mélyét tekintve, semmi sem változott itt a népies-urbánus vita, a huszas-harmincas évek óta. Legfeljebb csak annyi, hogy akkortájt olykor-olykor némileg tehetségesebb künikoszok és talmudisták oktatták ki a »büdöslábú«, »különítményes« népieket. Egy Ignotus is közhelyes volt és idegesítő, de kicsivel jobban írt Bakátsnál, és legalább nem lopott szalámit meg minden egyéb szart a boltból. És nem kovácsolt ebből erényt, és nem épített erre karriert.
Ennyi a változás. S ez éppen annyi változás, amennyivel undorítóbb lett a világ azóta.”