„Már csak azért sem az a valódi kérdés, hogy a másfél vagy félszázalékos lesz-e a növekedés, mert az államcsőd és annak megúszása legalább akkora különbséget jelent, mint az, hogy százezer vagy egymillió forint havi bruttó jövedelemből fizetjük az egykulcsos adót vagy a négyszáz forintos benzint. A hivatalos prognózisok alapján csak az volna a kérdés, hogy az állam képes lesz-e jövőre valamivel kevesebb hitelt felvenni annál, mint amennyi jövőre lejár, illetve a háztartások egy része képes-e előtörleszteni a jelzáloghiteleit. De jövő év végéig 3000-4000 milliárd forint államadósság és 2000-3000 milliárd magánadósság jár le. A kincstár és a vállalkozások jelentős része arra számított, hogy a hiteleit új hitelekből törleszti - ami normális esetben lehetséges, hiszen tavaly is körülbelül ennyi éven belüli hitelállomány volt, amit a statisztikák szerint sikerült mennyiségében megőrizni, vagyis új hitelekkel kiváltani. A bankrendszer, amely Görögországhoz hasonlóan Magyarországon is jelentős veszteségeket kellett, hogy elszenvedjen, egyelőre nem akar újabb kölcsönöket nyújtani, sőt, egyes esetekben maga is ösztönzi az előtörlesztést. A hitelezőinknél azonban talán éppen a görögök tették be a kaput, talán a devizahitelek előtörlesztése, talán a bankadó, mindenesetre jelenleg egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy mi mennyit akarunk faragni az adóssághegyünkön és miből akarjuk beindítani a növekedést: jelenleg ugyanis sem az államnak, sem a magyar magánszférának nem akar senki kölcsönadni külföldről, a hazai tartalékaink pedig kimerültek.
Innen nézve értelmetlen azon morfondírozni, hogy fél vagy másfél százalék lesz a növekedés, hiszen ezeket a számokat mindenképpen »extrém nehéz« lesz elérni. Normális esetben ugyanis évente legfeljebb egy-két százalékot szoktunk lefaragni adósságainkból, de ez csak azért van, mert a többit meg szoktuk hosszabbítani. Ha viszont külföldi hitelezőink megmakacsolják magukat, és az egy éven belül lejáró hitelek hosszabbítgatása nem járható út többé, akkor elméletileg akár a bruttó nemzeti jövedelem 10-20 százalékát is törlesztésre kellene fordítani a csőd elkerülése érdekében. Egy ilyen mértékű kényszermegtakarítás olyan ördögi recessziós spirált indítana be, ami a gazdaság szétzilálódásán keresztül mégis elvezetne a csődhöz. Bár a magyar állam és a magyar magángazdaság között gyakori az összhang hiánya, jelenleg az állam és a magánszektor is a teljes hitelképtelenség és a nem tervezett hiteltörlesztések rémével küzd. Amíg a hazai lakossági és vállalati szféra nagymértékben a külföldi tulajdonú bankok külföldi megtakarításait használta fel, addig az állam részben a magánnyugdíjpénztárak, az IMF és a külföldi befektetők kötvénybefektetéseinek hiteléből élt. Az előző két forrás elapadt, és az Államadósságkezelő Központ hetek óta képtelen rávenni a hitelezőinket, hogy adjanak újra annyi kölcsönt a magyar államnak, amennyire szüksége volna. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy azt az IMF-hitelt, amelynek az utolsó részletét Mol-részvényekre költöttük, jövőre vissza is kellene fizetni.”