Görög balhé, magyar virtus

„A történet azonban eddig szakít az elmúlt 179 év hagyományával, és azt látszik igazolni, hogy az európai integráció és a globalizáció mégiscsak megváltoztatja a játékszabályokat. Görögország gazdasági súlyához képest azért volt képes ekkora figyelmet kiváltani, mert élt azzal az Európai Uniós alapszerződésben rögzített jogával és kötelességével, hogy bevezette az eurót. Az euró mögötti Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) azonban az idei évig nem rendelkezett valódi gazdaságpolitikai unióval, a közös szabályok betartását Brüsszel alig-alig tudta kikényszeríteni (és azt is többnyire csak Berlin hathatós segítségével). A görögök pedig velünk együtt élen jártak a közös gazdaságpolitika szabályainak megszegésében.

Nálunk annyival tudtak nagyobb bajt kavarni, hogy a félkész EMU tagjaként a brüsszeli bürokratikus viszonyokban járatlan tengerentúli befektetők számára nem volt világos, hogy az adósságaikból mennyit tudnak a monetáris unión keresztül a másik tizenhat tagállamra tolni. Az európai befektetők és a bankok számára sem volt világos, hogy a görög államcsőd milyen hatással lehet az eurózóna tagállamaira és bankjaira nézve.  A görögök azonban az európai és a világgazdasági integrációnak köszönhetően a világ húsz leggazdagabb országával  találták magukat szemben. (...)

Mivel mi »adórendszerünk versenyképessége érdekében« tartósan kimaradni látszunk az eurózónából, gazdaságpolitikánk kisebb hullámokat ver a görögökénél. Az eurót nem tudjuk magunkkal rántani, a forintot pedig vihetjük a mélybe: a jelek szerint egy legalább húszszázalékos leértékelés legfeljebb a kemény valutában eladósodott háztartásoknak és vállalatoknak jelent gondot, a világgazdaságnak nem. Ha viszont ennél is tovább mennénk, ugyanazzal az IMF-fel, az EU-val, Berlinnel, Párizzsal és Pekinggel találjuk szembe magunkat, mint a görögök. És akkor jöhetnek a strukturális reformok, a külső számlaellenőrzések, és vihetik a vasutat, az autópályákat.”