„Az először 1884-ben megjelent regény írója a szlovák »nemzetébresztő triász« egyik tagjának, Jozef Miloslav Hurbannak a fia, s így alighanem már a regény olvasása előtt kikövetkeztethető a szlovák-magyar együttélés megközelítése. A realista nagyregény egyik fő problémája: nemzetté válhatnak-e a szlovákok, s kialakulhat-e a folyamathoz nélkülözhetetlen, gazdasági és szellemi értelemben is autonóm elit. E kérdéssel vívódnak a főhősök: Vanovsky, az öntudatos, polgárosult nemesember, Tichy, az álmodozó, költői ambíciókat dédelgető tanító és a messzi idegenből az ősi birtokra hazatérő, művészkedő Rudopolsky. Az elengedhetetlen szerelemi szálakkal átszőtt nemzetté válási dilemma mellett a másik fő téma a magyar nemzet. Ez annál is furcsább, mert a regény lapjain egyetlen egy magyar sem tűnik fel. Csupán magyarónok, azaz a magyar nemzeti célokkal azonosuló szlovákok. Akik természetesen a szerző szemében renegátok, ennek megfelelően egytől-egyig ellenszenvesek. Mint a fordító gondos jegyzeteléséből kiderül, a szlovák nyelv külön szót - »odrodilec« - használ például arra a regénybéli iparosra, aki részegen nevetséges kiejtéssel kiabálja: »Íljen a madjar!«. A regény summázata egyértelmű: a szlovák nemzet csak a magyarral szembeni önmeghatározás és konfrontáció révén fejlődhet ki. A huszadik század ugyan elhozta a nemzetté válást, de a kollektív tudat beidegződéseinek megváltozása jóval hosszabb folyamat. Az a szorongás és ingerültség, amely a regény lapjairól egyrészt a szlovákok esetleges felolvadása, asszimilációja, másrészt az arrogánsnak érzett magyar nemzetiségpolitika miatt árad, másfél évszázaddal később is tapintható.
Svetozár Hurban Vajansky regénye azért tanulságos olvasmány, mert segít megérteni a sokszázados együttélés miatt kulturális értelemben a térségben hozzánk talán legközelebb álló, a mindennapok politikája miatt mégis sokszor mérhetetlenül távolinak érzett szlovákok világlátásának gyökereit. Bár ez a megértés nem feltétlenül kellemes, mindenképpen hasznos folyamat.”
