Még egy zárójelben sem szerepelek

„Mondta, hogy sietni kell az interjúval, mert megy dedikálni a Munkáspárthoz.

Van ott egy nő, a kommunista Erzsike, aki összegyűjti a párttagok igényét a könyveimre. Cserébe a bevétel ötven százaléka az övék, én meg elmegyek dedikálni.

Hogy jött a tűzoltók után a borászat?

Azt hittem, hogy a Kádár-könyvvel befejeztem. 75 éves elmúltam, különösebb igényeim nincsenek, busszal járok, a cipőmet addig hordom, amíg le nem rohad a lábamról, lóversenyre sem költök. Mondom a lányaimnak, hogy így kilencven könyv után lassan elfáradtam, mire a kisebbik lányom visszakérdezett, hogy rendben, de mivel fogom tölteni a napokat. (...)

Az újságok tele voltak cikkekkel a magyar borról, olyan szlogeneket írtak, hogy »Magyar bor, mindenkor«. Ez a legalsóbb szintű marketing. Nálunk, akinek három vödör mustja van, az már borász. Mindezek ellenére az a tény, hogy 4-5 éve még háromszázezer hektáron volt első osztályú bortermő terület, mára ötvenezer hektár maradt. Az export kapcsán azzal dicsekszenek, hogy a magyar bor világhírű? Az, de csak itthon. Vannak nagyszerű boraink, de a világpiacon nem rúgunk labdába.

Ennyire kevés bort exportálunk?

Van olyan villányi borász, aki azzal dicsekedett, hogy Kínába szállít. Aztán kiderült, hogy mindössze ezer palackkal. Jártam Tokajban is, hallottam a »fideszes telepítésű« szőlőkről Sárazsadányban. Ez olyan bor, amiről mindenki hallott, de senki sem kóstolta. Állítólag az összes borukat Németországba adják el. Azt is el kell mondani, hogy egyes borászoknál hihetetlen tőke halmozódik föl, ismerünk olyan borászt, akinek három első osztályú étterme van Pesten.”