„Az elmúlt évtized európai történelme két, szenzációszámba menő dezertálást ismer a baloldalon. Az egyik a német Oskar Lafontaine nevéhez kapcsolódik, a másik még csak megvalósulóban van: ez Gyurcsány Ferencéhez. Mindketten »kiszerettek« a saját pártjukból. (...)
Ha Gyurcsány teljesítményében utánozni akarná Lafontaine-t, akkor neki egy nevében »bal-«, tartalmában azonban középjobb pártot kéne létrehoznia, éspedig a Fidesz demokratikus alternatívájaként. Egy ilyen vállalkozásnak azonban még a rügyei is alig látszanak. Tagadhatatlan: Magyarországon létezik a politikai elitnek egy olyan fele, amelyik nyitott demokrata polgári pártban gondolkodik (»baloldali« jelző nélkül), de én történetesen nem látom a szervezeti oldalát egy új tömörülésnek. Azt látom, hogy Gyurcsány önnön pártelitjét megélhetési politikusok gyülekezetének látja, amelytől szabadulni kell, kéne, de hol az a támasz, amelyik ebben segítené őt? Lafontaine-nek ott volt a szervezett keletnémet baloldal (az NSZEP utódpártja), meg ott voltak, kevésbé szervezetten, a szocdemek által fölvállalt »neolib« gazdaságpolitika nyugati kárvallottjai, de Gyurcsánynak nincs készen vett hátországa. P. S. Egy idő után a Linke tehernek kezdte érezni Lafontaine-t. Ő tudniillik, mint dezertőr, tehertétele egy szocdem-Linke együttműködésnek. Gondol erre Gyurcsány?”